EB-2/2008.
(EB-59/2006-2010.)

Jegyzőkönyv*

az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának
2008. február 13-án, szerdán, 10 órakor
a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében
megtartott üléséről

Tartalomjegyzék

Napirendi javaslat:*

A bizottság részéről*

Megjelent*

Helyettesítési megbízást adott*

Meghívottak részéről*

Hozzászóló(k)*

Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása*

Tájékoztató az orvosi és gyógyszerészi szakképzés, továbbképzés, valamint a rezidensképzés helyzetéről, a változás irányáról*

Dr. Rapi Katalin szakállamtitkár szóbeli kiegészítése*

Kiss István, a MOTESZ leendő elnökének kiegészítése*

Papp Magor, a SE ÁOK Hallgatói Önkormányzat elnökének összefoglalója*

Kérdések, hozzászólások*

Dr. Rapi Katalin szakállamtitkár reagálása a vitában elhangzottakra*

Dr. Hock Erzsébet osztályvezető (Egészségügyi Minisztérium) kiegészítése*

Tájékoztató az Egészségbiztosítási Alap 2007. I-XII. hónap mérlegének alakulásáról, a bevételi/kiadási előirányzatok teljesüléséről*

Dr. Székely Tamás főigazgató szóbeli kiegészítése*

Kérdések, hozzászólások*

Dr. Székely Tamás főigazgató reagálása az elhangzottakra*

Napirendi javaslat:

1. Tájékoztató az orvosi és gyógyszerészi szakképzés, továbbképzés, valamint a rezidensképzés helyzetéről, a változás irányáról
2. Tájékoztató az Egészségbiztosítási Alap 2007. I-XII. hónap mérlegének alakulásáról, a bevételi/kiadási előirányzatok teljesüléséről
3. Egyebek

Az ülés résztvevői

A bizottság részéről

Megjelent

Elnököl: Dr. Kökény Mihály (MSZP), a bizottság elnöke

Dr. Schvarcz Tibor alelnök (MSZP)
Dr. Mikola István alelnök (Fidesz)
Gyula Ferencné (MSZP)
Dr. Havas Szófia (MSZP)
Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP)
Dr. Vojnik Mária (MSZP)
Dr. Horváth Zsolt (Fidesz)
Dr. Kupper András (Fidesz)
Dr. Pesti Imre (Fidesz)
Dr. Nagy Kálmán (KDNP)
Dr. Puskás Tivadar (KDNP)
Béki Gabriella (SZDSZ)
Dr. Csáky András (MDF)

Helyettesítési megbízást adott

Dr. Czinege Imre (MSZP) dr. Schvarcz Tibornak (MSZP)
Dr. Garai István (MSZP) dr. Havas Szófiának (MSZP)
Gyula Ferencné (MSZP) megérkezéséig dr. Juhászné Lévai Katalinnak (MSZP)
Dr. Perjési Klára (MSZP) dr. Kökény Mihálynak (MSZP)
Dr. Tittmann János (MSZP) dr. Vojnik Máriának (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP) dr. Nyul Istvánnak (MSZP)
Dr. Heintz Tamás (Fidesz) dr. Horváth Zsoltnak (Fidesz)
Dr. Kupper András (Fidesz) megérkezéséig dr. Pesti Imrének (Fidesz)
Dr. Molnár Ágnes (Fidesz) dr. Puskás Tivadarnak (KDNP)
Dr. Spiák Ibolya (Fidesz) dr. Nagy Kálmánnak (KDNP)

Meghívottak részéről

Hozzászóló(k)

Dr. Rapi Katalin szakállamtitkár (Egészségügyi Minisztérium)
Dr. Fock Erzsébet osztályvezető (Egészségügyi Minisztérium)
Papp Magor elnök (SE ÁOK Hallgatói Önkormányzat)

Dr. Kiss István leendő elnök (MOTESZ)

Dr. Székely Tamás főigazgató (Országos Egészségbiztosítási Pénztár)

(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 01 perc. )

Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban: ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Bizottság! Köszöntöm a bizottság tagjait, a megjelent vendégeket. A bizottság ülését megnyitom.

Megállapítom, hogy a helyettesítésekkel a határozatképességünk megvan. Napirend előtt szeretném elmondani, hogy hétfőn házelnök asszony vezette a bizottsági elnökök szokásos ülését. Sok mindenről esett szó. Itt is elmondom - ha valaki nem tudná -, hogy a tavaszi és a nyári rendkívüli ülésszak várhatóan június 23-áig tart majd. A kormány 37 törvényjavaslat benyújtását tervezi. Házelnök asszony nyomatékosan kérte a bizottságokat, hogy csak rendkívüli helyzetben kerüljön sor hétfői ülésekre, és a bizottságok szerdán, és ha szükséges, csütörtökön ülésezzenek. Ezt most kifejezetten szeretnék.

Változatlanul természetesen - ahogy ez szokott lenni - a bizottságok számára rendelkezésre állnak szakértői és dologi keretek. Az Egészségügyi bizottság úgy, ahogy eddig, a kiemeltebb bizottságok között szerepel, erről egyébként a jövő heti bizottsági elnöki értekezlet után születik döntés.

Tájékoztatom a bizottságot arról, hogy a Magyarok Világszövetségének elnöke hivatalosan kérte, hogy Lőrincz János munkatársuk halálának körülményeiről tájékoztassam a bizottság tagjait. Ő az, aki a sajtóhírek szerint a Keleti pályaudvar környékén rosszul lett, és halála összefüggésbe hozható azzal, hogy nem a megfelelő gyógyintézetbe szállították. A történettel sokat foglalkozott a média.

A Magyarok Világszövetségét is tájékoztattam arról, és a bizottságot is, hogy az ügyben a hatóságok, az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálatot folytat, nyilván erről majd kapunk információt. Kérték, hogy levelüket osztassam szét a bizottság tagjainak, ez megtörtént.

Tájékoztatom a bizottságot arról, hogy Mikola István és Nagy Kálmán képviselőtársaink február 7-én a társadalmi egészségbiztosítás ellátásairól törvényjavaslatot nyújtottak be. A házelnök asszony kijelölte az Egészségügyi bizottságot, a tárgysorozatba-vételről szóló tárgyalásra és döntésre február 20-án kerülne sor.

A múltkori bizottsági ülésünkön tárgyaltuk egy jelentéstervezetről, amelyet Áder János és Soltész Miklós képviselőtársaink "Hol marad a társadalmi szolidaritás, különösen, ha fogyatékos gyermeket kell szállítani gyógykezelésre?" címmel, korábban el nem fogadott interpellációja tárgyában folytatott vizsgálatunkról készítettünk. Akkor azonban nem történt elhatározás arról, hogy a Ház elé ezt hogyan, milyen módon terjesztjük. Ez egy szokásos dolog. A szokás az, csak kérem e tekintetben a bizottság megerősítését, hogy egy ilyen jelentést - itt egyhangú szavazással fogadtuk el a kiegészített választ - a bizottság elnöke terjesszen a Ház elé az interpellációs időszakban, miután ezt elmulasztottuk. Kérdezem a bizottságot, hogy van-e ezzel kapcsolatban észrevétel vagy kifogás. (Nincs jelzés.) Nem látok ilyet, akkor nem is kérek róla külön szavazást.

Tájékoztatom a bizottságot arról, hogy Bujdosó László közép-dunántúli regionális tisztifőorvos úr, az influenza pandémiás bizottság vezetője a napokban megkeresett, és azt kérte, hogy az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága tűzze napirendjére az influenza pandémiás felkészülés helyzetét, tekintettel arra, hogy az egészségügyi világszervezeti és az európai uniós követelményrendszer változóban van, időszerű a hazai influenzajárvány tapasztalatait ez ügyben megbeszélni, illetőleg tájékoztatni kívánja a bizottságot az antivirális gyógyszerkészletezés helyzetéről.

Azt javaslom a bizottságnak, hogy két hét múlva, a február 27-ei - ugyan ez a munkatervünkben nem szerepel, de ha ebben egyetértés van, előkészítjük - bizottsági ülésen foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Egyébként a bizottság korábban, az előző ciklusban több alkalommal is tárgyalt erről. Azt gondolom, hogy ez fontos és időszerű ügy. Február 27-e egy szerdai nap. Viszont erre az ülésre az a javaslatom - tekintettel arra, hogy többünknek február 27-én egy temetésen kell részt venni szerdán -, hogy ne délelőtt, hanem 13 órai kezdettel kerüljön sor a bizottság ülésére. A jövő heti ülést természetesen szerdán délelőtt tartanánk meg.

Ezeket szerettem volna napirend előtt elmondani képviselőtársaimnak. Megkérdezem, hogy ezekhez vagy más kérdésben a bizottság tagjainak van-e napirend előtt megjegyzése. (Nincs jelzés.) Nem látok jelentkezést.

Kérdezem akkor, hogy az írásban kiküldött napirendi javaslatot a bizottság tagjai elfogadják-e. Ki szavaz igennel? (Szavazás.) Megállapítom, hogy képviselőtársaim a napirendi ajánlást elfogadták.

Tájékoztató az orvosi és gyógyszerészi szakképzés, továbbképzés, valamint a rezidensképzés helyzetéről, a változás irányáról

Soron következik az orvosi és gyógyszerészi szakképzés, továbbképzés, valamint a rezidensképzés helyzetéről, a változás irányáról szóló tájékoztató megtárgyalása. Ez egy konzultációs napirend. Köszöntöm megjelent vendégeinket. A napirend előterjesztője az egészségügyi tárca. A napirend előadója Rapi Katalin szakállamtitkár asszony és munkatársai, köszöntöm is őket: Tuba Andrea főosztályvezető asszonyt, Hock Erzsébet osztályvezető asszonyt.

Tájékoztatom a bizottságot, hogy sok vendégünk van: az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal, köszöntöm Brunner főigazgató urat, Balázs György Ferenc urat, a hivatal elnökét. Itt van az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, Szócska Miklós munkatársaival együtt. Itt vannak érintettség okán is a Hallgatói Önkormányzatok képviselői többen is, Papp Magor szóvivő. Itt van a MOTESZ, Kiss István leendő elnök úr, Szalma Béla főigazgató úr, itt vannak a szakmai kamarák képviselői is és szakértők.

A következőt javaslom. Azt javaslom, hogy az írásos anyaghoz a szóbeli kiegészítést az egészségügyi szaktárca tegye meg. Ugyancsak írásos anyagot készített ebben az ügyben a MOTESZ, azt kiosztattam képviselőtársaimnak, megtalálják. Az a javaslatom, hogy a minisztérium rövid kiegészítését követően két percben hallgassuk meg a MOTESZ szóbeli kiegészítését, és hallgassuk meg a hallgatók képviselőjének a szintén nagyon rövid, kétperces kiegészítését. Azt kérem, hogy ha feltétlenül úgy érzik, úgy látják más szakmai szervezetek, hogy szólni kívánnak, akkor ezt jelezzék, egyebekben pedig mód és lehetőség arra volna, hogy nyilván a képviselői kérdések és vélemények kapcsán szóljanak hozzá, illetőleg reflektáljanak, ha őket érintő kérdések vagy észrevételek vannak.

Tehát ezt a munkarendet javaslom, konzultációs napirend keretében. Azt kérem mindenkitől, képviselőtársaimtól is, hogy az időt kíméljük, tekintetbe véve azt, hogy sokan jelezték azt, hogy mindenféle más dolguk, programjuk van. Fontos ügy ez, szánjunk rá időt, de kérem, hogy kellő önmérséklettel tegyük ezt.

Ha ez így elfogadható, akkor megadom a szót államtitkár asszonynak. Köszönöm szépen.

Dr. Rapi Katalin szakállamtitkár szóbeli kiegészítése

DR. RAPI KATALIN szakállamtitkár (Egészségügyi Minisztérium): Nagyon szépen köszönöm. Röviden szeretném összefoglalni azt, hogy melyek azok az okok, amelyek miatt a tárca ezzel a kérdéssel foglalkozni kezdett. Az első az, hogy a jelenlegi szabályozás az európai uniós tagság előtti időből származik, ezért a szabályozásnak az a része, amelyben mi a keretszámokat megmondjuk, lényegében ma már nem tartható, mivel az európai uniós tagságból eredő kötelezettségekből adódóan nemcsak a hazai diákok adják a keretszám nagyságát, hanem az uniós tagságból adódóan a többi tagállamból is ugyanolyan elbírálás alá eső eljárással jelentkezhetnek hozzánk.

A második fő ok az volt, hogy a jelenlegi szabályozás a hiányszakmák felé nem orientál aktívan, gyakorlatilag minden szakmát egyformán támogat, és szeretnénk megoldani azt, hogy a hiányszakmákban ilyen módon is a képzéstől indítva egy aktív egészségpolitikai szándékot tükröző támogatási forma jöjjön létre. A harmadik fő ok az volt, hogy az eddigi rendszer tanulságaiból azt lehetett levonni, hogy a hallgatóknak a munkáltatóhoz való kötődése pont a képzési rendszer miatt - mert a törzsképzési időben nincsenek munkáltatóhoz kötve - rendkívül gyenge, és ezt negatív jelenségnek jelezték nagyon sok oldalról.

Szeretnénk azt, hogy ha a hiányszakmákkal kapcsolatban és a munkáltatóhoz való szorosabb kapcsolatban az lenne az eredmény, hogy az igény, hogy mely hiányszakmában, illetve mely szakmában mekkora legyen a keretszám, az ne egy bizottság által megszabott arány legyen, hanem a munkáltatók, és így az igény által generált keretszám legyen. Vagyis a munkáltatók azok, amelyek megnevezik, hogy mely szakmában milyen szakképesítéssel igényelnek a jövőben szakorvosokat, és nem egy bizottság döntené el. A munkáltatók, szolgáltatók feltételezzük, hogy a betegek igényeihez igazodva nevezik meg a leendő szakorvosi igényüket, így a keretszámok alulról felfelé alakulnának ki, nem pedig egy bizottság döntése alapján.

Ez volt a három fő vezérelv, amely miatt nekünk ezzel a szabályozással foglalkoznunk kellett. A második részben szeretném azt hangsúlyozni, hogy mi az, ami nem változik, mert úgy gondoltuk, hogy a jelenlegi rendszer jól működik. Az egyik a képzési struktúra, tehát ahogy a képzés folyik a jelenlegi rendszerben, azt gondoljuk, hogy azon nem kell változtatni: ez a törzsképzési és gyakorlati idő, és az egyetemek tevékenysége.

Még egy dolog van, ami nem változik, ez a háziorvosok képzése. Azt gondoljuk, hogy a háziorvosi képzési rendszerben a támogatási oldal nem változna a jövőben.

Ami változik, az az általános orvos szakon az első képzési időszak támogatása, illetve a fogorvosi és gyógyszerészi szakon a képzési idő támogatása. Tehát maga a képzés nem, csak annak a támogatása változna, és ebből a három fő szempontból indultunk ki, amit az elején elmondtam. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Akkor - ahogy említettem - megkérdezem a MOTESZ képviselőjét, hogy miután írásos anyagot is készítettek, és a problémákat a humán erőforrás helyzetébe ágyazva mutatják be, hogy akkor most ezt a kétperces kiegészítést meg tudjuk-e hallgatni. Kiss István, a MOTESZ leendő elnöke!

Kiss István, a MOTESZ leendő elnökének kiegészítése

KISS ISTVÁN, a MOTESZ leendő elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Mellékelten megkapták az írásos anyagot, én annak a rendszerében szeretném csak azokat a címszavakat kiemelni, amelyet a MOTESZ humán erőforrással foglalkozó munkabizottsága, a Vécsey akadémikus által vezetett továbbképzési bizottsága, illetőleg a MOTESZ elnöksége az ESZTT-vel és az ETT-vel folytatott konzultáció alapján alakított ki.

Az alapvető, hogy a humán erőforrás kapacitásának és struktúrájának szükséges egy optimalizálása a mai és leendő rendszerhez, merthogy régiónként és szakmánként ez nagyon nagyfokú különbözőséget mutat, és ehhez illesztenünk kell. Nincsenek - és ez alapvető probléma - jól meghatározva a kompetenciák, illetőleg a minimumfeltételek, amelyek a humán erőforrás bármilyen szempontból való vizsgálatához és ennek a kérdésnek a rendezéséhez szükségesek.

Ahogy hallottuk a bevezetőben, a képzési keretszámok valóban nem tükrözik a hiányszakmák különbözőségét és a régiónkénti különbözőségeket sem. A képzési rendszer változtatásával kapcsolatban szükségesnek gondoljuk a gyakornoki, tehát a rezidensi rendszer modernizálását. Egyetértünk és megerősítjük azt, hogy fontos a munkáltatóval való kapcsolat erősítése, de az is nagyon fontos, hogy a képzés a tényleges igényeket és szükségleteket vegye figyelembe, tehát egyfajta felülről vezérelt koordináció is szükséges.

A rezidensi rendszernél pedig szeretném kiemelni, hogy az elmúlt évek jó tapasztalatai alapján változatlanul fontosnak gondoljuk az egységes szempontok és tematikák alapján működtetett rendszerbe lépő vizsgákat, amelyek a minőséget alapvetően határozzák meg. A rendelkezésre álló humán erőforrás adatok birtokában - amelyeket el is kell készíteni - kell meghirdetni a rezidensi és szakorvosjelölti állásokat, amelyekben a képzést egyértelműen az egyetemek koordinációjával tudjuk elképzelni, de hangsúlyos pontot - éppen a munkáltatókra utalnék vissza - jelent az oktatókórházak rendszerének kiépítése, illetőleg megerősítése.

Az utolsó gondolatsor pedig a továbbképzésre vonatkozik, amelyre vonatkozóan egy új, korszerű, EU-konform jogi szabályozás létrehozását javasoljuk, amelyben a kötelező és szinten tartó szakképzési tanfolyamok minősítése egyértelműen az egyetemek kompetenciája kell hogy legyen, de ezt követően a jelenlegi továbbképzési rendszer felülvizsgálata szükséges. Egy áttekinthető, ellenőrizhető és minőségileg megfelelő formát kellene létrehozni, és ezen belül javasoljuk, hogy a korábbiakban jól működtetett formában a MOTESZ, tehát a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége is kapja vissza azon jogosítványait, amelyek a továbbképzésekre történő minősítést jelentették. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen a tömör összefoglalót. Akkor megadnám a szót a HÖOK orvosi egyetemi szervezeteinek képviseletében Papp Magor elnök úrnak, már csak azért is, hiszen minden változás az ő helyzetüket alapvetően érinti. Azt is szeretném, ha a rövid hozzászólásban arra kitérne, hogy a különböző tervezetek alakításában volt-e egyeztetés a HÖOK-kal, illetőleg a szervezetekkel? Köszönöm szépen.

Papp Magor, a SE ÁOK Hallgatói Önkormányzat elnökének összefoglalója

PAPP MAGOR, a SE ÁOK Hallgatói Önkormányzat elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy pozitívumnak tartjuk a tavaly tavaszi eseményekhez képest, hogy az Egészségügyi Minisztérium bevonta a Hallgatói Önkormányzatot az új rendelet kialakításába. Több bizottsági ülésen is részt vehettünk, és ezáltal megoszthattuk a véleményünket az érintettekkel. Ennek több eleme beépítésre került a tervezetbe. Mindazonáltal számunkra több fontos kérdés továbbra is tisztázatlan maradt és kimaradt.

Pozitívumként emelném ki, hogy a hiányterületek irányába egy pozitív diszkrimináció jelent meg. Emellett mindig hangsúlyozni szoktuk, hogy a hiányszakmák egyoldalú preferálása mindig egy veszélyes dolog, mert a nem hiányszakmákból csinálunk ilyen módon néhány éven belül hiányszakmát. Úgyhogy ennek az egyensúlyát egy nagyon veszélyes dolognak tartjuk.

Fontos előrelépésnek tartjuk azt, hogy státusszal fog rendelkezni a tervezet szerint a jelölt a szakképzés teljes időtartamára, ezáltal kiszámítható a szakképzés végéig a helyzete.

A legnagyobb problémának azt látjuk, és a legnagyobb kételyeink ott vannak, hogy a jelenlegi finanszírozási helyzetben, amikor a kórházak egy jelentős része likviditási gondokkal küzd, akkor lesz-e elegendő bérkeretük arra, hogy rezidenseket alkalmazzanak, és számításaink szerint 8-900, esetleg 1000 rezidenst idén a rendszerbe felvegyenek.

Itt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mindaddig az álláspontunk szerint felelősséggel tartozik az állam, a minisztérium, illetve mindenki, aki az oktatásunkban részt vesz a hallgatók helyzetéért, amíg önálló munkavégzésre jogosító szakorvosi képzettséget nem kapunk. Úgyhogy ebben mindenképpen támogatást várunk, abban az esetben, hogy ha ez, ami most nem látszik, hogy mekkora bérkeret áll rendelkezésre a területen, nem fog fennállni.

Pont a tervezet képlékenysége és - február közepén tartunk - a jelenlegi kidolgozottsági fázisa mellett leghamarabb a bevezethetőségét 2009-ben látjuk, ugyanis egy csomó olyan tisztázatlan kérdés van, amire mindenképpen megnyugtató válaszra van szükség azelőtt, hogy ez hatályba lépne. Ugyanúgy az előző rendelet hatályon kívül helyezése is egy nagyobb kifutást igényel.

Néhány pontban, tényleg egy percben összefoglalva, hogy mik azok a hiányosságok, amelyeket még találtunk. Egyrészt a financiális hátterét nem tudjuk a rendeletnek, nyilván nem is tudnak a szövegben szerepelni, viszont anélkül nehezen értelmezhető egyáltalán az egésznek a szemlélete, hogy tudjuk a mögötte lévő számokat. Nincsenek ugyanúgy a rezidenstömegre vonatkozó számok sem, tehát irányadó elvek sincsenek. Tehát azt a megnyugtató helyzetet még mindig nem érezzük, hogy mindenkiről gondoskodni kíván a minisztérium.

A rendszerbevételi eljárás menete - ez itt korábban elhangzott - szintén egy képlékeny dolog, a minőségbiztosítás kérdését nem látjuk megoldottnak, ugyanis nincsen tisztázva, hogy a rendszerbevételi eljárás milyen módon fog történni, ha a munkáltató kell, hogy alkalmazza, szerződést kössön és közben az egyetemnek kell az eljárást lefolytatnia. Tavaly októberben a fogorvosok esetében létrejött egy ideiglenes költségtérítéses képzésbe való belépésről szóló rendeletmódosítás, ezzel kapcsolatban most nem láttunk az új szövegben semmilyen megjelenést. Tehát a kérdésünk és kérésünk, hogy egyrészt költségtérítéses formában számukra lehessen továbbra is lehetséges a rendszerbevétel, ugyanis ha valaki a képzési költség megfizetése mellett tovább kívánja képezni magát, akkor az mindenkinek alapvető érdeke, hogy jobb szakemberek lássák el mind a gyógyszertárakban, mind a fogorvosi rendelőkben a betegeket. Ugyanúgy kérdés, hogy az alapvető fogorvos-, gyógyszerész-utánpótlásnak egy bázis keretszámot meg kellene adni, ami szintén állami keretek között maradna.

Végezetül, amit fontosnak tartunk tisztázni, mielőtt ez a rendelet életbe lép, hogy a kompetenciák hogyan változnak. Tehát addig nagyon nehéz életpályamodellben gondolkodnunk és terveznünk az elkövetkező éveinkkel, amíg nem látjuk, hogy milyen mozgásterünk van, milyen kompetenciáink lesznek az új tervezetben, erről még szintén nem esett szó, illetve hogy a megbízási szerződésekben, amelyeket fél éven belül a tervek szerint alá kellene írnunk, mi fog szerepelni. Úgy gondolom, hogy addig felelősen arról nem lehet nyilatkozni, hogy ezt megfelelőnek tartjuk-e vagy sem, amíg nem látjuk ennek a szövegét.

Összefoglalva: úgy gondoljuk, hogy ennek a leghamarabbi bevezethetősége 2009, és egy nagyobb kivizsgálást és előtanulmányt kíván a bevezetés. Köszönöm a szót, elnök úr.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor az írásos anyagok és a szóbeli kiegészítések ismeretében javaslom, hogy nyissuk meg a vitát, kérdések és hozzászólások egy körben tudnak akkor elhangzani. Havas Szófia, majd Mikola alelnök úr, utána Horváth Zsolt!

Kérdések, hozzászólások

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen. A kérdéseket és észrevételeket akkor egyben tenném fel. Egyrészt a MOTESZ anyagával kapcsolatosan a 2. oldalon a II. bekezdésben, alulról a második bajusz: a szakvizsga megszerzésével kapcsolatosan kérdezném, hogy ez kérdés, felvetés vagy javaslat, ami itt szerepel a képzési költségekről? Tekintettel arra, nem véletlenül hoztam ezt fel, úgy gondolom, hogy jelenleg az orvosok szinten tartó tanfolyama is már gyakran megoldhatatlan probléma elé állítja azt az orvost, aki szeretné a saját szakmáját megfelelő szinten művelni. Olyan elképesztő árakat kérnek egy-egy kötelező - hangsúlyozom: kötelező - tanfolyam elvégzéséért, ami egy jól menő főorvos számára sem egy könnyen abszolválható feladat.

Én ezt egyébként a magam részéről végtelenül felháborítónak tartom... (Dr. Horváth Zsolt: És akkor még könyvet nem is vettél!)... és akkor valóban, egyelőre csak egy kötelező szinten tartó tanfolyamon vett részt, ami nélkül nem kap kreditpontot, és innentől kezdve előbb-utóbb visszavonják a működési engedélyét.

Úgy gondolom, hogy ha mi szeretnénk minél több kiművelt emberfőt és lehetőleg több szakvizsgás, jól képzett orvoskollégát látni a pályán, akkor nem az az elsőrendű feladat, hogy a szakvizsga vagy a következő ráépített szakvizsga megszerzését újabb költségekhez kössük. Úgy gondolom, hogy ahogy régen azért az OTKI, HIETE, SE - tehát most az összes nevét hadd ne vegyem végig - vállalta az orvostovábbképzés feladatait, illetve az állam beszállt, úgy gondolom, hogy ebben az esetben is erre van szükség.

Már csak azért is, mert valamennyien tudjuk, hogy az orvosképzés egy igen költséges beavatkozás, sok-sok millióba kerül egy orvoskolléga kiképzése, és a jövedelmi viszonyok nem feltétlenül olyanok - többek között azoknál, akik nem szolvens szakmákban dolgoznak -, hogy akár eleget tegyenek egy újabb ráépített szakvizsga által előírt követelményrendszernek.

Még egy kérdés: ugyan az anyagnak nem feladata, de én azért szentelnék némi figyelmet arra is, hogy hogyan alakul és hogyan alakult a szakdolgozói helyzet az egészségügyben, amelyik az én véleményem szerint még az orvosképzésnél, illetve az orvoshelyzetnél is sokkal tragikusabb. Nagyon nagy mennyiségben hagyják el a pályát a szakdolgozók, és a szakdolgozói képzés is nagyon súlyos problémákkal küszködik, tekintettel arra, hogy a középfokú képzés megszűnt, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az, hogy érettségi után ráképzett, sőt megkockáztatom: akár túlképzett szakdolgozók kerültek ki a rendszerbe.

Az utolsó kérdésem viszont az elnök úrhoz szól a hallgatói önkormányzat részéről. Nekem csak egy kérdésem lenne, hogy van-e önöknek arra vonatkozóan valamilyen statisztikai adatuk a végzősökkel kapcsolatban, hogy a most hatodévesek vagy a gyógyszerész, illetve a fogorvos karon nyilván ötödévesek között hányan készülnek elhagyni a pályát, vagy hányan készülnek külföldön folytatni szakmai tevékenységüket? Már csak azért is, mert felmerült az állam feladata, és ha azt számoljuk, hogy mondjuk alsó hangon 6 millió egy orvos kiképzése, akkor itt dolgoznak-e majd a jövőben is? Tehát van-e erre valamilyen statisztikai adat? Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt javaslom, hogy a vitát ne nyissuk meg a szakdolgozói képzés ügyében, hiszen a napirendnek ez most nem tárgya. Ettől függetlenül persze ez egy probléma, de ha van ilyen kezdeményezés, a későbbiekben a bizottság ezzel foglalkozhat. A sorrend: Mikola alelnök úr, Horváth képviselő úr, Vojnik Mária egyelőre.

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Néhány kérdést szeretnék feltenni, amelyek tulajdonképpen ilyen általános jellegűek, elsősorban Rapi Katalin főorvos asszonyhoz. Azért mondom, hogy főorvos asszonyhoz, figyeljen rám, mert mi dolgoztunk együtt, és a gyakorlatban volt néhány észrevételünk a rezidensképzéssel kapcsolatban, amelyeket talán egy ilyen nagy ívű változtatásnál érdemes lenne most újra felidézni és figyelembe venni.

Valahogy ez a magyarországi rezidensképzés eltávolodott az eredeti szándéktól. Mire gondolok? Arra gondolok, hogy mintha kitolódott volna az orvosképzés, még négy évvel, öt évvel, hat évvel, akárhány évvel, és ez azért nagyon fontos, mert önálló munkát végző orvosok 28-30 éves korukban kezdik meg a tevékenységüket, és bizony, nagyon sok helyen látjuk a képzőhelyeken, hogy sétálnak a rezidensek, várnak arra, hogy valamilyen, a gyakorlati tudásukat elmélyítő vagy éppen a gyakorlatban való későbbi munkájukat megalapozó beavatkozást, orvosi tevékenységet, ha felügyelet mellett is, de folytathassanak.

Ezt azért én egy ilyen törvény-átalakítás vagy módosítás során végiggondolnám. Azt is hozzá kell tenni - és nézzünk szembe ezzel is -, hogy ez az orvossá válás kitolódása nagyon súlyos megélhetési problémákat jelent, fiataloknál, pont akkor, amikor családot is alapítanak, meg már esetleg gyerek is van, 28-30 éves korukig éhbérért dolgoznak, kiszolgáltatottak, egzisztenciális bizonytalanságban vannak, hiszen nem tudják, hogy hol fogják felnőttként elkezdeni a pályájukat.

Nagyon nagy gond, és tudom, hogy nem könnyű orvosolni, de ezzel szembe kellene nézni, egyrészt a magyar egészségügyi ellátás szempontjából sem hasznos ez, másrészt pedig, ahogy én tapasztalom, a fiatal emberek elbizonytalanodnak. Tehát nemhogy megerősödne a hivatástudatuk ez alatt a 4-5 éves szakképzési, rezidensi időszak alatt, hanem inkább elbizonytalanodnak, és úgy látom, hogy ekkor születnek meg a nagy gondolatok, hogy talán máshol is lehetne a pályát csinálni, folytatni. Ez az első, amit szeretnék felvetni.

A második. Nagyon súlyosnak látom a regionális, Magyarország különböző régióiban meglévő szakorvosi ellátottságban a különbségeket, főleg ezt a járóbeteg-szakellátásban látom. Az alapellátásban már régen észleljük ezt, de a járóbeteg-szakellátásban is egyre kritikusabbá kezd ez válni. Persze, tudom, hogy azt az egyenlőtlenséget, ami kialakult az országon belül, azt nem lehet ennek a törvénynek a keretében megoldani, de legalább olyan jelzéseket kellene tennünk, hogy az országnak azokban a régióiban, ahol praktikusan megszűnnek az értelmiségi lét feltételei - és ezt nagyon komolyan szeretném hangsúlyozni -, azokból a vidéki kistérségekből megy el az orvos, és már rezidens sincs, és nem is megy oda senki, ahol már nincs iskola, nincs posta, nincs plébános, nincs vasút, és most már busz sincs. Ezekbe a térségekbe nem megy ki az orvos, hiszen az értelmiségi lét feltételeit nem találja meg. És ahogy én látom, ez most már nemcsak a kis északkelet-magyarországi falvakra, hanem Magyarország egyes régióira is kezd, ha nem is jellemző, de egy figyelmet érdemlő jelenséggé válni.

Tehát a kérdést is hozzátenném ehhez a második ponthoz, hogy van-e a tárcának valami elképzelése arra vonatkozóan, hogy ezekben az elmaradott, népegészségügyi szempontból is Európától messze leszakadt régiókban hogyan kívánja - kormányzati szinten persze - elindítani azt a gondolkodást, ami szerint ezekben a régiókban csak egy nagyon alapos szociális, gazdasági, kulturális és egyéb komplex változtatás kapcsán lehet biztosítani a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást, és az ezt jelentő orvosellátottságot?

Szó esett már a díjazásról. A díjazás méltatlan. Tehát ezekből a pénzekből nem lehet megélni, főleg nem lehet fiatal korban megélni, családot alapítani, gyermeket világra hozni, házat venni. Tehát elszaladt mellettünk az idő, elértéktelenedtek ezek a források, a fiatal orvosok ennyi pénzből nem tudják megalapozni az életüket, és ha nem tudja az életét megalapozni, akkor az orvosi pályáját sem tudja megalapozni, mert az orvosi pályát csak egy bizonyos közéleti kitekintésben lehet folytatni, másképp nem. Ehhez pedig az kell, hogy az egzisztenciális biztonság és a minimális anyagi biztonság meglegyen.

A negyedik pont, amit szeretnék még elmondani, hogy nagyon nagy gondot látok a kongresszusokon való részvételben, a nemzetközi kitekintésben. Ma megköveteljük az egyetemi hallgatóktól, hogy nyelveket tudjanak. A nyelvet akkor lehet tudni, ha az ember azt a kultúrát is megismeri, amiben a nyelvet műveli. A szaknyelvet akkor lehet tudni, ha az ember azt az országot, azt a kultúrát, azt a szakmai közeget is megismeri, ahol majd a szakmai nyelvet ápolni tudja, fejleszteni tudja. A gyógyszergyártók megszorításával egyre kevesebb külföldi utat tudnak a gyógyszergyártók is finanszírozni, ezt lássuk be, ez így van, nagyon megnehezedett a kongresszusi utak finanszírozása. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy általában a külföldi kongresszusokon ugyanazok az idősebb, korombeli kollégák vesznek részt, mindig ugyanazokat az arcokat lehet látni, akiknek már megvannak a kis külföldi bankbetéteik, akiknek már nem gond kiutazni, akik már kapcsolódnak gyógyszergyárakhoz, molekulákhoz, vegyszerekhez meg akármikhez, és a fiatalokat nem lehet látni. Ugyanakkor, ha az ember körülnéz az előadóteremben, más országokból fiatalok tömege utazik ki a nemzetközi kongresszusokra.

Volt az átkozott szocializmusban, főleg az NDK-ban egy olyan irányultság, hogy hagyni kell elmenni, például Theo Adamot, aki emlékszik erre a nagyszerű operaénekesre, mert ha hagyjuk elmenni, akkor vissza fog jönni. Vissza is ment, milyen érdekes volt. Ha nem hagyjuk azt, hogy részt vegyenek a fiatal orvosok a nemzetközi mozgásokban - és ezt megint Rapi Katalinnak mondom, mert ő részt vett, és pontosan tudja, hogy mit jelent -, tehát ha nem hagyjuk, hogy részt vegyenek, ha nem támogatjuk őket ebben, akkor gyakorlatilag bezártuk egy olyan közegbe, amiben nem érzi jól magát, amiben a megélhetése, egzisztenciális biztonsága nincs meg, és erre a következő reakció az, hogy kitör ebből, és akkor elveszítettük.

Tehát ezeket a kérdéseket mind végig kellene gondolni. Nem könnyű. Amikor én miniszter voltam, én is tettem egy kezdeményezést, rávettem a gyógyszergyártókat, hogy csináljunk egy alapítványt. Megcsináltuk. Azt mondtam nekik, hogy fizessék be az alapítványba a pénzt, ők lesznek többségben az alapítvány kuratóriumában, de együtt fogjuk eldönteni azt, hogy ki, mikor, milyen kongresszusra utazhat, maximálisan figyelembe véve persze az ő elvárásaikat is.

Két magyarországi gyártó volt, aki betette ezt, a többiek nem, és én diagnosztikus értékűnek vettem ezt a megközelítést, kudarcot vallottunk vele. Az alapítvány talán még ma is megvan, csak éppen nem működik. Tehát itt valami egészen új megoldást kellene kitalálni. Azzal fejezem be, hogy össze kellene dugni széles körűen a fejünket - persze, a hallgatókkal, mert ők a bőrükön érzik ezeket a dolgokat -, és ha tényleg készül egy ilyen, nagyon magas szintű jogszabály-változtatás, törvényváltoztatás, új kodifikáció, akkor ezekre a kérdésekre mind, még az előkészítés során ki kellene térni, és ezeket végig kellene beszélni. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Horváth Zsolt képviselő úr, utána Vojnik Mária!

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egész probléma rendkívül összetett, nagyon sok alágazata van és nagyon sokféle szereplő és érdek ütközik benne, ezért látszólag rendkívül bonyolult kérdésnek tűnik. Ugyanakkor nekem az az igazi problémám, legalábbis a saját gondolkodásomban, ha ezt leegyszerűsítem, akkor én most ott látok egy óriási kérdőjelet - három ilyen kérdőjelet látok, de ebből az egyik legnagyobbnak azt látom -, hogy mintha nem lenne világos, hogy kinek kell megfizetni a szakemberképzés költségét. Úgy látom, hogy erről folyik a vita.

Arról folyik a vita, hogy kire terheljük rá, érdemben kire terheljük rá a szakemberképzés költségét, mert bizony, itt erről van szó, hogy akkor most az intézmények fogják megfizetni a szakemberképzés költségét, a magyar állam fogja megfizetni, a társadalombiztosítási járulékra ültetjük rá a szakemberképzést, vagy azt mondjuk, hogy magának annak kell megfizetni, aki szakemberré kíván válni. Ezek az alternatívák vannak felsorolva, képviselőtársaim. Ez nem is alternatíva, hanem ezek a lehetőségek vannak felsorolva, képviselőtársaim!

Ezzel én gondot látok, mert nem látom azt a világos szándékot és akaratot, hogy mi a kormány szándéka, mit akar, ki fogja viselni, tételesen ki fogja viselni, mert az egyes szereplőknek más és más az érdeke.

Az pedig nem jelent kérdést számunkra, hogy ennek valakinek meg kell fizetni a költségét. Akkor sem mondok túl nagyot, hogy ha azt állítom, hogy jelen pillanatban nincs megfizetve a költsége.

A második probléma, amit kérdőjelként látok, az az, hogy valóban ilyen hosszú ideig kell-e képezni a szakembereket, ebben a formában, és milyen hosszú ideig kellene őket képezni. Ez megint egy nagy kérdőjel. Nem ugyanaz a grémium hivatott egyébként választ adni erre, mint aki arra hivatott választ adni, hogy ki fizesse a költségét. Ott is nagyon komoly érdekellentétek vannak, nyilván más az érdeke annak, aki a képzést nyújtja, megint más az érdeke annak, aki a képzést kapja, és teljesen más az érdeke a társadalom egészének. Ez a második nagy kérdőjel.

A harmadik nagy kérdőjelet az a jelenlegi szituáció adja számomra, amely két dologból adódik. Az egyik a demográfiai korfája a szakembereknek, a másik az ellátórendszer átalakításából következő, rövid távú, feleslegek és igények aránytalansága mind létszámban, időben, mind térben. Ami azért nagy kérdőjel számomra, mert ez az érdekviszony megakadályozza azt, hogy mögé lehessen nézni, és hogy a rendszer önmagában, beavatkozás nélkül a jelenlegi szabályozó környezetben ezt képes legyen feldolgozni. Nem tudja feldolgozni a rendszer, ez világos számomra. Az hab a tortán, hogy Magyarország is egy nyílt rendszer ebből a szempontból, az Európai Unió tagjaként nem lehet azt mondani, hogy erre a rendszerre, mint zárt környezetre ezek a törvényszerűségek és szabályok érvényesek. Nem lehet.

Egyszerűen részben a szakemberképzés, részben a környező világ azt hozza, hogy egyszerűen el fognak menni a kollégák, ha nagyon le akarom rövidíteni, de abban a közegben fogják ezt az egészet értékelni, amely tágabb, nemcsak Magyarországra korlátozódik.

Tehát pillanatnyilag nem látom azt, hogy erre a kérdőjelre milyen válaszok születnének. Azt sem minden esetben látom egyébként, mint ahogy már az előbb is mondtam, hogy ugyanannak a szereplőnek kellene mind a három kérdésre választ adni. Az viszont teljesen nyilvánvaló és világos, hogy tartósan szakemberhiánnyal kell számolni az országban, és nemcsak a mai úgymond hiányszakmákban, hanem általában szakemberhiánnyal kell számolnunk, még egy erősen redukált ellátórendszer esetében is. Még akkor is, ha azt feltételezem, amit többen gondolunk, hogy tovább fog csökkenni az intézmények száma, illetve az intézményekben dolgozó szakemberek száma a már beindított folyamatok miatt, akkor is tartósan szakemberhiányra kell berendezkedni. És akkor zárójelben jegyzem meg, hogy a probléma nemcsak az orvosok képzésére vonatkozik, hanem a szakdolgozó-képzésre is, de ahogy elnök úr kérte, akkor a vitának ezt a részét ma nem nyitjuk ki.

A kérdés tulajdonképpen költői, de nem látom a minisztériumnak azokat a világos szándékait és irányait, hogy akkor most melyik irányba akar elindulni, mert tulajdonképpen mindegyik orvosolható, mindegyik irányban van járható út, előnnyel, hátránnyal, de egyelőre csak azt látom, hogy se erre, se arra nem indul el. Egy kicsit erre, egy kicsit arra, egy kicsit ebből, egy kicsit abból, de ebből nem lesz semmi.

Tehát ez a toldozgatás-foldozgatás most már évek óta tart, láttuk a felmérésből, hogy gyakorlatilag 28 százaléka a szakmának 60 év fölötti, exponenciális ütemben fognak kihullani a munkából, a természet törvénye ezt adja. Az utánpótlás pedig egy nagyon alacsony korfával jön be. Arról nem beszélve, az már csak hab a tortán, hogy minden olyan orvosegyetemre, orvoslásra költött pénz, vagy legalábbis a nagy százaléka, amelyikben nem válik a hallgató a legvégén önálló tevékenységre alkalmas orvossá, az kidobott pénz, hasonlóképpen a magyar társadalom számára elveszített érték az, amelyik tartósan külföldön marad, és nem jön vissza Magyarországra dolgozni. Tehát ilyen értelemben túl sok a kérdőjel ahhoz, hogy ennyire rendezetlenül haladjon tovább a folyamat. Én a mostani áttekintésben sem látom azt a világos vonalat, struktúrát, hogy merre kíván menni a tárca, mik az elvárások, kik lesznek a szereplők, akik meghozzák a döntéseket. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Vojnik képviselő asszonyé a szó.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Bizottság! Véleményem szerint a helyzet jogilag nem rendezetlen. Az 1997. évi egészségügyi törvény mondja ki, hogy az Egészségügyi Minisztérium felelős az orvosi szakképzésért, és 1999-ben egy kormányrendelet döntött arról, hogy milyen keretek között és milyen képzési rendszerben folyjon a szakorvosképzés. Ezt legalább nekünk tudnunk kell. (Dr. Horváth Zsolt: Tudjuk is!)

Az egy másik kérdés, hogy ez az 1999-es rendelet a szakorvosképzésről, amelyik a szakorvosképzés rendszerét alapjaiban változtatta meg, osztotta fel törzsképzési időre és szakgyakornoki időre, máshová rendelte munka jogviszonyban és felelősséget illetően a különféle munkáltató és a szakorvosjelölt közötti viszonyt. Az a rendszer, amelyikben az ebből a rendszerből kikerülő szakorvosok mintegy négy évig végeznek gyakorlatot, megérett-e a korszerűsítésre. Szerintem mi mindannyian azt mondjuk, hogy igen. Nemcsak azért, mert az utóbb eltelt idő néhány, a Mikola alelnök úr által is felvetett kérdésben a munkahely és a rezidens, a szakma és az azt művelő kapcsolatát igazából nem érintette túlságosan kedvezően, hanem azért is, mert ebben a rendszerben - és ekkor már egy kicsit vissza kell menni az orvosegyetemi képzésbe - a leendő orvosok és a leendő orvosoktól elvárt tudás, kompetencia, ismeret és annak a gyakorlatban való alkalmazásától már mást várunk. Éppen ezért a korábbiakban örömmel vettem részt azokon a szakmai egyeztetéseken, amelyeket az ESZTT, az ETT, a klinikák, a MOTESZ és a hallgatói rezidensi képviselők alapjaiban, alaposan megvitatták ezt a kérdést is. Azt látjuk, mindannyian látjuk, hogy merre kellene mozdulni, kellene változtatnunk az orvosképzés rendszerén. Nemcsak az elméleti ismeretek megszerzésében, hanem abban is, hogy a megszerzett ismereteiket kezdjék el átültetni a szakmai kapcsolatokba, az orvos-beteg kapcsolatba. Az orvoslás team-munka, egyre inkább az, ezért a kollegiális viszonyokban, a tudományhoz való viszonyban is kell hogy legyen változás.

Egy kicsit rossz lehet a lelkiismeretünk, hogy az történt az utóbbi években, hogy ma már egy orvosra, aki európai érvényű diplomával rendelkezik, a szakorvosi oklevele megszerzéséig mégis inkább hallgatóként tekintünk, és ennél még rosszabb, hogy ők maguk is lassan hallgatóként viszonyulnak ehhez a dologhoz.

Ezért tehát mélyen egyetértve a Hallgatói Önkormányzatok Szövetségének képviselőjével, azért kell új kompetenciákat meghatározni, azért kell egy új rendszert megalkotni, hogy jobb és az orvoslásban jobban jártas, önálló orvosi tevékenységre valóban képessé váló szakorvosok kapjanak aztán elismerő oklevelet, és azon a téren sem vagyunk előzmények nélkül, hogy szembenézzünk a saját - csúnya szóval - humán erőforrás problémáinkkal. Itt ül mögöttem a MOTESZ és Varga Piroska is, akiknek nagy érdemük volt abban, hogy ezt a bizonyos zöld könyvet elénk hozták. Mindenki tudja, hogy pontosan felmérték azokat az egyenlőtlenségeket és... (Zaj, közbeszólások: Zöld könyv?) Én a humán erőforrás zöld könyvéről beszélek. (Derültség, zaj.)

ELNÖK: Figyelmet kérek, képviselőtársaim! Sokféle zöld könyv van, és ez keltett némi derültséget. Kérem, hogy figyelemmel hallgassuk képviselő asszonyt!

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Azt gondoltam, hogy akik tudják, hogy miről beszélünk, tudhatják, hogy ez a zöld könyv nem lehet egy másik zöld könyv. (Derültség. - Dr. Havas Szófia: Tudtuk! - Dr. Puskás Tivadar: Menjünk tovább, mert ez mellékvágány!) Szerintem is mellékvágány, de ettől még az ő érdemeiket szerintem nyugodtan el lehet ismerni.

Az egy másik dolog, hogy ebben mennyit léptünk előre, és én megismétlem a javaslatom, amit többször megtettem: felmenőrendszerű legyen az átalakítás. Tehát a rendszerbe kerüléskor már a jelölt is tudja, hogy ide hogyan kerüljön be, hogy ne virágozzon ezer virág, hogy mindenhová beiratkozik a törzsképzési időben, hogy a törzsképzési időt elvégzettnek a szakgyakornoki idő ne legyen egy alkalmi munkavállalási lehetősége, mert amúgy egyébként itt veszítjük el a legtöbb jelöltünket. Ezt is nagyon sokan tudjuk, és hogy az orvost, aki szakorvosjelölt, minden megszerzett kompetenciájával orvosként állítsuk a gyógyítás szolgálatába.

Ezért egyetértek azzal, hogy 2008 szeptemberében ezt a rendszert a maga teljességében bevezetni nem lehet. Egyetértek azzal, hogy az első szakképzés megszerzését az államnak minden erővel segíteni kell, és ebből nem vonulhat ki. Egyetértek azzal is, hogy a képzőhelyeknek kell ebben a dologban a legnagyobb segítséget adni, és legjobban abban értenék egyet, ha a bizottság pártállásra való tekintet nélkül, most az egyszer a legnagyobb összefogásban tudna ebben az ügyben tevékenykedni. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Nagy Kálmán képviselő úr, utána Csáky képviselő úr!

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Az alapprobléma az, hogy az orvoslás döntési vonatkozásban hierarchikus és kényes szakma, és ez alapvetően meghatározza a hozzáállást.

Az is egy nagyon alapvető dolog, amelyiket akárhogy is, de ki kell mondani, hogy az orvostovábbképző egyetem megszűnésével a szakorvosképzés és továbbképzés módszertana összeomlott. Az egyetemek akkor nagyon meg akarták kaparintani ezt a részt, aztán kiderült, hogy nem tudják csinálni, és ez a módszertani vonatkozásban a legtragikusabb.

Nyilván ezt az állapotot nem lehet visszaállítani, de akkor meg kell erősíteni valamilyen más szerv szerepét, amelyik ma létező, amelyik ezt nemcsak gyakorlati, hanem elméleti vonatkozásban végzi. Ugyanis oktatáselméleti vonatkozásban omlott össze a továbbképzés módszertana. Ma se szeri, se száma a problémáknak. Ilyen például, amiről Vojnik képviselő asszony beszélt, teljes mértékben egyet tudok érteni vele, pártállásra való tekintet nélkül, azzal tudok egyetérteni egyértelműen, hogy a PhD-hallgatók és az úgynevezett törzsképzésben részt vevő hallgatók státusza egyszerűen lóg a levegőben. Az egyetem hol foglalkozik velük, hol nem, persze a pénzt felszedi ettől függetlenül, maguk a képzőhelyek nem tekintik száz százalékosan magukénak. Most, amikor kilép a rezidensképzésből, akkor egyszer csak csökken a fizetése 40 ezer forinttal - ez így van -, és akkor szembenéz a tényekkel, hogy úristen, egyedül vagyok! És mit kaptam az előző három évtől? Szinte semmit. Ugyanígy van a PhD-hallgató, megcsinálja a PhD-ját, vagy éppen arra a pontra ér, mert három év alatt nagyon nehéz PhD-t csinálni, most rugdalják ki az egyetemek azokat a PhD-hallgatókat, akik ott létszámfölöslegben vannak, azután kikerül a PhD-hallgató, és igazából semmije nincs: se állása, se státusza, se szakvizsgája, semmi, lóg a levegőben, elvesztünk egy csomó fiatal embert.

A szakvizsgák megszerzésével kapcsolatosan pedig egy hihetetlen probléma az, hogy az egyetem mindenfajta rendszert magához köt, de igazából az a helyzet, hogy ma praktikusan egy olyan kórházban, amelyik csak néhány alapszakmával rendelkezik, egyébként olyan értelemben teljesen jogosan, de szinte nem lehet szakvizsgát szerezni, mert nem tud kötődni a kórházhoz. Hát elmegy, muszáj neki otthagynia, azután egy egész élethelyzetet, nem fél évre kell elmenni, évekre kell elmenni, hogy szakvizsgát szerezzen.

A harmadik dolog, hogy a szakképzést természetesen támogatni kell, azt, hogy szakorvosok legyenek. Hölgyeim és Uraim! A második szakvizsga megszerzéséhez, ami egy nagyon lényeges dolog a mai orvoslásban, mert egy szakvizsgával szinte nem lehet dolgozni, 80 ezer forintot kérnek havonta az egyetemek, miközben a képzési helyek egyik jelentős része nem az egyetemeken történik. Én beszedem a 80 ezer forintot, miközben nem képzek. Akkor az havonta mennyi? 960 ezer forint. Két év alatt majdnem 2 millió forint, és akkor ennek a fiatal embernek 1 milliót a fizetéséből, amelyik nincsen ennyi, a fele nincsen egy év alatt, ebből kell kifizetni ezt a 80 ezer forintot? Hát hogyan működik ez? Beléptetik egy rendszerbe, amely rendszerben állítólag vizsgát kell tenni. Nekem az a véleményem - egy-kettőn részt vettem -, hogy ez a szakorvosi beléptető vizsga majdnem a nullával egyenlő, de igazából azt gondolom ettől függetlenül, hogy a képzésnek nyilvánvalóan arányban kell lennie valahogy azokkal a helyekkel, amilyen hely van, és valamilyen formában mindenféleképpen azt a lehetőséget meg kell teremteni, hogy olyan helyekre is jusson orvos, ahol most nincs.

A második szakvizsgával kapcsolatban még azt akarom mondani, hogy igenis, minden képzőhely részesüljön a pénzben, és maximálni kell azt, hogy mennyi pénzt lehet kérni a második szakvizsga megszerzéséért. Nem úgy van, hogy 80 ezret vagy 100 ezret, az egyetemek irtózatosan mohókká váltak, ahol pénzt lehet szerezni, ott megpróbálják megszerezni. Ez nem működik, valamilyen rendszer kell benne!

A következő dolog a továbbképzés. A továbbképzési rendszert egyszerűen felül kell vizsgálni. Ami az előző időszakban a szakorvosi minősítés megújításával kapcsolatosan történt, az tiszta komikus volt. Bement az orvos az illető egyetemre, ahol volt egy ilyen kis hivatal, beadott ilyen papírokat egy 20 év körüli kislánynak - a saját példámból mondom. (Derültség.) Beadtam a papírt, a kislány megnézte, visszajött, volt vagy 22 éves, azt mondta, hogy gratulálok, ön elvégezte ezt az egész dolgot, pecsét, el van intézve az aláírás. (Derültség.) Tiszta nevetséges! Nincsen a továbbképzésnek módszertana. Abnormis a számonkérés. Az egész egy ilyen biznisszé válik, hol tudom megszerezni valamilyen cégnek a támogatását. Engem is kétszázan felhívnak, mert ha az embernek valami ilyen jellegű minősítése van, akkor milyen jó, hogy ott előadó, akkor nagyobb pontszámot lehet kapni érte. De ha én, mint előadó beírom, hogy előadtam ezen és ezen a tanfolyamon, arra azt mondják, hogy hát azt nem vesszük figyelembe, az egész tanfolyam kell. Nyilván, mert azért fizetni kell. (Dr. Havas Szófia: Jó sok pénzt!)

Tehát azt gondolom, hogy egyszerűen a továbbképzés magyar módszertana úgy, ahogy van, összeomlott, tehát teljes mértékben elfogadhatatlan. Azt gondolom, hogy ennek a revíziója valamilyen formában meg kell hogy történjen, nem beszélve arról, hogy az egyetemen dolgozók hihetetlen előnyben vannak. A képzések egy részét az egyetemek... (Dr. Puskás Tivadarnak:) Ne beszélgess! (Derültség, zaj.)

ELNÖK: Elnézést, képviselő úr, arra kérem, bár tudom, hogy sok derűs pillanata van ennek a mai bizottsági ülésnek, de ezzel együtt azt kérem, hogy figyelemmel hallgassuk a hozzászólókat, és még egyszer kellő önmérsékletet kérek mindenki részéről, mert még más napirendünk is van. Képviselő úré a szó!

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Az az igazság, hogy muszáj elmondanom, elnök úr, mert akkor nincs miről beszélni. (Derültség.)

Tehát az a helyzet, hogy a képzések többsége az egyetemeken történik, ott szedik be a gyógyszergyáraktól a pénzt. Aki ott van, az bemegy, rányomják reggel a pecsétet, utána elmegy akárhová. A másik szerencsétlennek pedig el kell utaznia Vásárosnaményból az egyetemre, ott kell lennie egész héten, közben Vásárosnaményban, vagyis ott most nincs kórház, egy másikat mondok: Mátészalkán ott kell lenni egész héten, közben a többinek pedig dolgozni kell, mint a lónak, hogy helyettesítsék! Már bocsásson meg a világ, ez módszertan, ez rendszer? Ez olyan, amelyik abszolút elfogadható?

Azt gondolom, hogy a továbbképzésnek, az ezzel kapcsolatos szakmai megerősítésnek, ennek a rendszernek nemcsak szakmai, hanem oktatási módszertanának is kellene lennie. Nincs. Az egyetemek nem végzik el ezt a munkát. Mindenütt van a világon, nálunk nincs.

Tehát azt gondolom, hogy ezeknek a figyelembevételére annál is inkább szükség van, mert másképp nem lehet a rendszert úgy felépíteni, amit önök mondanak, hogy elmennek az orvosok. Az orvosok azért is elmennek, mert nem kapnak értelmes munkát, a fiatal orvosok az első időszakban. Ha értelmes munkát kapnak, dolgozni fognak, tehát a kettőnek mindenféleképpen együtt kell lennie ahhoz, hogy működjön. Köszönöm szépen, és elnézést elnök úr, hogy rászóltam Puskás képviselő úrra, de hangosan beszélt. (Derültség.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Én is elnöki jogkörömben a képviselő úr szavainak a jobb megértése érdekében kértem mindenki figyelmét és önmérsékletet is valamennyiünktől, tehát ez nem képviselő úrra célozva hangzott el. Csáky képviselő úr következik.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Visszatérnék azért a tervezett átalakításokhoz, mert bár értem, amit képviselőtársam mondott, de úgy gondolom, hogy ezt a vitát a szakmán belül kell lefolytatni, tudom, hogy a szakmai kollégiumnak talán tagja Nagy képviselő úr is, és teljesen egyetértek a megfogalmazott kritikáival, de nem hiszem, hogy egy parlamenti bizottság vindikálhatná magának a jogot, hogy ezzel foglalkozzon.

Ami a napirendi pontot illeti, én két alapvető kérdést tennék fel, és erre próbálnék választ találni. Az egyik az, hogy az orvossá válás része-e vagy sem a szakorvosképzés. Ha az egészségügyi törvény 110. §-át idézzük, amelyik egyértelműen kimondja, hogy egészségügyi tevékenységet csak egészségügyi szakképesítéssel rendelkező végezhet - vannak nyilvánvalóan kivételek meg minden -, akkor egyértelműen azt mondhatjuk, hogy az orvossá válás része, méghozzá alapvető része a szakorvosképzés.

Ezt azért kell tisztázni, mert akkor, amikor valaki egy orvosi egyetemre jelentkezik, abban a tudatban jelentkezik az orvosi egyetemre, hogy amikor a képzés végéhez ér, akkor ő egy olyan diploma, illetve tudás birtokában lesz, aminek a segítségével, alapján önálló tevékenységet végezhet. Ez maga az orvosi egyetem elvégzése után még nem valósul meg, ez a szakképzése révén válik realitássá.

Ezt azért fontos egyértelműen leszögezni, mert ettől a pillanattól kezdve az államnak felelőssége van a szakképzés finanszírozását illetően is. Tehát nem mondhatja azt az én megítélésem szerint, hogy ezt a diplomát megkaptad, igaz, hogy most már ezután azért is kell majd fizetni, de az egy másik kérdés, aztán ha van pénzed, menjél tovább, ha nincs pénzed, csinálj, amit akarsz. Gondolja végig mindenki, hogy ma mit lehet egy általános orvosi diplomával kezdeni. Semmit.

Ha ezt elfogadja, akkor azt az alapkérdést teszem fel, hogy meg lehet-e ezt tenni, hogy az egyetemre felveszem a hallgatót, végigengedem a rendszeren, majd utána lehetetlenné teszem azt, hogy önálló orvosi tevékenységet végezzen? Ezt abból a szempontból mondom, hogy végig kell gondolni az évi keretszámok meghatározását és a szakképzést. Szerintem ez a kettő szorosan összefüggő, habár ez egy hosszabb távú tervezést igényel, amit nem lát az ember, hogy hosszabb távú tervezés lenne. De továbbfűzve a gondolatot: lehet, hogy azt mondják erre, hogy nem lehet hosszabb távon tervezni, hiszen azt se tudom, hogy a jövő hónapban mi lesz, akár a finanszírozást, akár a struktúrát illetően eléggé homályos a jövő.

A másik, amire választ szeretnénk kérni, és amiről jó lenne, ha az államtitkár asszony szólna, hogy mi az átalakítás célja. Ha a cél az, hogy forrást vonjanak ki, akkor ez elfogadhatatlan számunkra, úgy gondolom, bocsánat, ezt tisztázni kell. Ha a cél az, hogy életszerűbbé és rugalmasabbá kell tenni a szakképzést, akkor van helye itt a vitának, és nagyon jó lenne, ha a bizottság egyértelművé tenné azt, mint amit az eddigi nyilatkozatokból is kiolvastam, hogy nem lehet forrást kivonni a szakképzésből, tehát igenis, az államnak ezt folyamatosan biztosítania kell.

Azt mondja államtitkár asszony, hogy most nem felülről fogják a keretszámokat meghatározni, hanem alulról az igényeket. Ez első hallásra nagyon jónak és életszerűnek tűnik, de miután az állam felelőssége fennáll az ellátást illetően, és miután folyamatosan azt hangoztatjuk, hogy a területi egyenetlenségeket meg kell szüntetni ilyen-olyan dolgokkal, az állam ennek a meghatározása mögül nem vonulhat ki. Az egy dolog, hogy az igényeket begyűjti, ezzel teljesen egyet lehet érteni, de az államnak vagy valamelyik hatóságának folyamatosan monitorozni kell, hogy adott térségben milyen szakellátottság van, mire lenne igény. Nem lehet arra hagyni a szakorvosképzést, hogy egy adott területen egy adott intézmény vezetőjének éppen eszébe jut vagy nem jut az eszébe, az adott intézményben van-e humánerőforrás-gazdálkodás, tervezés vagy sem. Tehát szerintem ezt azért át kellene gondolni, nem kellene a gyeplőt a lovak közé dobni, és utána mutogatni, hogy nem kértetek, vessetek magatokra.

A minisztérium anyagában van az, hogy a hiányszakmák felé terelik az egészet. Lehet, hogy bután fog hangzani a kérdésem, de kérem, hogy mindenki gondolja végig. (Többen ki-bejönnek a terembe.) Nagyon jó lenne, ha nem mászkálnának, vagy olajozzák be az ajtót! (Derültség.) Tehát gondolja végig mindenki, hogy milyen alapon határozzuk meg azt, hogy egy adott szakma hiányszakma vagy nem hiányszakma. Hihetetlenül nehéz a megfogalmazása, hiszen tudjuk azt, hogy területenként és időegységenként ez egy hihetetlenül flexibilis valami. Van-e adatbázisa a minisztériumnak - most a kamarától ezek az adatbázisok a minisztériumhoz, illetve intézményéhez kerültek -, hogy jelenleg ma Magyarországon hány szakorvos, milyen szakmai, szakorvosi végzettséggel, aktív vagy inaktív-e az adott szakorvosi tevékenységét illetően, hiszen van, akinek több szakvizsgája van, valaki nézi-e, hogy ezek a munkaerő-direktívákkal kapcsolatosan összehangolhatók-e vagy sem, szóval van-e ilyen adatbázis? Ugyanis ennek az alapján lehet modellezni bizonyos dolgokat, tehát jó lenne, ha hallhatnánk erről valamit.

Államtitkár asszony mondta, hogy a változások között van, hogy a képzési idő, törzsképzési idő támogatása változik. Ez pontosan mennyi? Ugyanis most a rendeletben 26 hónap van, én a minisztérium írásában erre vonatkozó adatot nem találtam, vagy lehet, hogy figyelmetlenül olvastam. Tehát ha erről valami pontosabbat hallanánk, jó lenne.

A hiányszakmákat illetően, első ránézésre nagyon jónak tekinthető az, hogy ott egy plusz 50 százalékos fizetést - vagy nem tudom, minek nevezzük - kínálnak, csak azért végiggondolták-e, hogy ha kikerül a szakorvos, akkor az adott ellátóhelyen egy hihetetlen bérfeszültség alakul ki abban a pillanatban, mert vélhetőleg az ott már regnáló szakorvos fizetésénél jóval többet fog keresni. Tehát azért ezt valamilyen módon kezelni kell, mindamellett egyetértünk ezzel, de jó lenne mindenkinek minimálisan ismételten szép lassan emelni a jövedelmét. Teljesen egyetértek Vojnik képviselő asszonnyal is, a HÖOK itt jelenlévő elnök urával is, hogy ezt az idei évben nem lehet ilyenformán bevezetni. Ezt egy folyamatos egyeztetés során, tényleg mindenkinek - nem azt mondom, hogy a kívánságait teljesíteni, de legalább a véleményét figyelembe venni, és csak úgy lehet ezt szabályozni.

Bízom benne, hogy a későbbiek folyamán erre a kérdésre ismételten visszatérünk, mert március 31-e a keretszámok meghatározásának határideje. Ha államtitkár asszony ezzel kapcsolatban mondana valami elképzelést, hogy ugye, nem fogunk megint azzal szembesülni, mint tavaly, hogy derült égből villámcsapás volt, hogy hihetetlen mértékben megkurtították a keretszámokat. Bízunk benne, hogy az idei évben is - legalább a kijövők részére - felkínálják a szakorvosképzésben való részvételt, és pont ezért mondom, hogy két-három hónap múlva térjünk erre vissza. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az én listámon még két jelentkező van. Kérem, hogy kellő önmérséklettel szóljunk, mert van még egy napirendünk, és dél felé szeretnénk befejezni, ezt többen kérték, vagy pedig el kell halasztanunk az ügy tárgyalását. Ezért kérem mindenkitől a tekintetben is az önmérsékletet, mert értem, hogy mindenkinek ilyen, olyan, amolyan dolgai vannak, de lehetőség szerint egy ilyen nagyon fontos napirendnél mérsékeljük, a meghívottak is és a saját képviselőtársaink is a ki-bejárkálásokat, mert értem, hogy a hozzászólót ez zavarja.

Következik Juhászné Lévai Katalin, majd Puskás képviselő úr, aztán Nyul képviselő úr.

DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Én aggódó szülőként is olvastam ezt az előterjesztést, hiszen a fiam harmadéves orvostanhallgató, és volt alkalmam konzultálni az ügy kapcsán olyanokkal, akik már abban a szakaszban tartanak, hogy ebben, illetve a múlt félévben kellett nekik vizsgázni azért, hogy bekerülhessenek valahová rezidensképzésre. Az is látható, hogy szaladtak fűhöz-fához, próbálták magukat úgy elhelyezni, hogy mindenfelé bejelentkeztek, teljesen mindegy volt, hogy hová, csak valahová bekerülhessenek a hallgatók. Tehát az látszik, hogy a jelenlegi rendszer nem igazán megnyugtató abból a szempontból, hogy a diákok hosszú távon perspektívát lássanak maguk előtt, és azt mondhassák, hogy valóban abba az irányba tudnak elmozdulni, amit szeretnének. Azt gondolom, azt is figyelembe kell venni, amikor az igényeket, illetve a hiányszakmák felé való elmozdulást preferáljuk, hogy nyilvánvalóan, amikor az ember belép egy képzésbe, akkor kialakul benne egyfajta elképzelés arról, hogy miként szeretné az életét, tehát milyen ágazatában szeretné mondjuk az orvoslásnak az életét eltölteni. Tehát én azért óvnék attól, hogy kizárólag csak az határozza meg a rezidensképzést, illetve a szakmai továbbképzést, és csak azt preferáljuk teljes mértékben, hogy a hiányszakmák felé mozduljanak el. Értem a problémát, ezt fontosnak tartom, de azt is tudom, hogy nekem hiába mondta volna bárki, hogy ne az legyek, ami lettem, miután ahhoz volt kedvem, úgy érzem jól magam a bőrömben, ahogyan vagyok.

Az orvosképzés esetében is azt gondolom, hogy fontos az, hogy amihez van affinitása, amit megkedvelt a hat év alatt, abba az irányba is elmozdulhasson, és ezért mondjuk ne büntetőpontot kapjon vagy ne tudjon elhelyezkedni éppen az adott szakmában. Ezért van az egyébként, hogy nagyon sok esetben valóban inkább azt mondják, hogy elhagyják a pályát, vagy más irányba mennek.

Az is kérdés számomra, hogy elég-e az az oktatókórház, amelyik megfelelő gyakorlati helyet tud adni a rezidenseknek, illetve utána majd a szakvizsgához, és a minősítése hogyan történik ezeknek a gyakorlóhelyeknek? Hiszen valóban van olyan tapasztalat, hogy nem minden esetben kapja meg a lehetőséget a rezidens, illetve majd maga a szakorvosképzésben részt vevő, hogy a gyakorlati oldalát is úgy sajátítsa el a szakmának, hogy azért annak valóban értéke legyen.

Tehát hogyan mérjük a gyakorlóhelyeket, ahol a képzés zajlik? Minősítjük-e, versenyeztetjük-e őket, és lehet-e bővíteni ezt a kört valamilyen szempont alapján? Hiszen így lehetne kötni - amit én egyébként nagyon helyesnek tartok - a munkahelyhez, a leendő munkahelyhez a fiatalokat, hogy perspektívát tudjunk nekik adni.

Az is végiggondolandó, hogy valóban, amikor már olyan 30 év körül jár az ember, és nem tilthatjuk meg nekik, hogy családot alapítsanak, akkor annak a fajta javadalmazásnak, amelyik mind a rezidensképzés, mind a szakorvosképzés ideje alatt jár ezeknek a fiataloknak, lehetne-e valami olyan formát találni - és én ezt helyesnek tartanám végiggondolni -, hogy nemcsak ez a hat év jelent problémát esetleg, amiben a diákhitelt felveheti, hanem a továbblépés is gondot okozhat. Sőt, szerintem időnként nagyobb gondot okoz, mert nem biztos, hogy a szülő is bírja még 10-valahány évig finanszírozni a gyerekének az emberré válását. Tehát ezért azt gondolom, hogy azon is gondolkodni kellene, hogy mind a rezidensi időszakban, mind pedig az első szakképesítés vagy szakképzés megszerzésének időszakában lehet-e valamifajta támogatást biztosítani azoknak, akiknek a családi támogatás mondjuk ezt nem tudja lehetővé tenni.

Tehát ezen is érdemes lenne elgondolkodni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne kerüljön 2008-ban bevezetésre, hiszen valóban egy rákészülést kell biztosítani a fiatalok számára, és azok a problémák, amelyeket itt a HÖOK is felvetett, valóban gondot okoznak, hogy mit tartalmaznak ezek a szerződések, milyen garancia van ezekben a szerződésekben. Tehát jó lenne látni a szerződéstervezeteket, hogy úgy lehessen véleményezni, hogy valóban azt a célt szolgálja-e, amelyik egyébként itt a célok között - az én felfogásom szerint egyébként - mind a fiataloknak, mind pedig mondom: nekem, mint szülőnek is ilyen értelemben az irány és a váltás elfogadható lenne.

Tehát mikorra készülnek el ezek a tervezetek, és kérhetjük-e, hogy esetleg ezt is láthassuk, ha ezek a szerződések megszületnek? Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Puskás képviselő úr!

DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Villámgyorsan és egészen röviden fogok megkérdezni három dolgot. Az első kérdés: nagyon fontos a szakképzés rendszere. Az anyagban azt olvastam az elején, hogy pontosan nem meghatározható, hogy hányan vesznek részt a képzésben. Körülbelül milyen arányú azoknak a száma, akik váratlanul érkeznek a rendszerbe - itt felsorolódott -, külföldről és innen, onnan, amonnan?

A következő: mik a hiányszakmák? Beszélt róla Csáky képviselő úr, hogy nagyon nehéz meghatározni. Hogyan lehet ezt kezelni, hogy ha egyszer más a hiányszakma mondjuk Nyugat-Dunántúlon, és más a hiányszakma mondjuk Észak-Magyarországon? Képzéssel hogyan tudjuk befolyásolni? Ugyanis szerintem nem képzéssel befolyásolható a dolog.

A következő: a képzőhelyekről szó volt, a képzőhelyek bővítésének lehetőségéről. Én a kritériumokról kérdeznék, hogy mik a kritériumai annak, hogy bővüljék a képzőhelyek száma?

Az utolsó a pénzkérdés. Világos, hogy fiatalon van az embernek szüksége minél több pénzre. Ha visszagondolok a fiatalságomra, nekünk is nehéz volt, szóval elképzelhető-e, hogy valamelyest emelhető ez a rezidensi összeg? Tudom, hogy valahonnan meg kellene találni a forrását, de ez azért nagyon alacsony. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm. Nyul képviselő úré a szó.

DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Én is megpróbálok nagyon rövid lenni. Ebből a kimutatásból az is kiderül, hogy 8 százaléka 30 év alatti az orvosoknak, aki ebben a korfás feldolgozásban részt vesz, és 26 százaléka 60 év feletti. Tehát valóban egy olyan torz rendszer, amelyen mélyen el kellene gondolkodni. Tudjuk azt, hogy mire szakorvos lesz valaki, addigra 29-30 éves lesz, de nyilvánvalóan 24-25 éves korától már aktív orvosként dolgozik. Ennek ellenére a 8 százalék nekem nagyon kevésnek tűnik.

A másik dolog: kétségtelenül a rezidensképzés önmagában egy jó dolog, de átgondolandó, hogy itt csak a hiányszakmákat kellene-e ilyen mértékben támogatni, illetve a többi szakmában is elgondolkodtató a támogatás, hiszen holnapután hiányszakmává válhat az, ami ma pillanatnyilag nem hiányszakma, sőt látjuk azt, hogy régiónként is jelentős eltérések vannak. Tehát finanszírozási oldalról mindenképpen átgondolandó ez a dolog.

A másik átgondolandó dolog: azt is tudjuk, hogy ez az egész hiányrendszer valahol az átalakítás részeként jött létre, hiszen ma szakorvossá valójában az egyetemi, illetőleg egy-egy jobb oktató, megyei kórházban lehet valaki. Régen, míg egy-egy jobb területi kórház jobb osztályára került valaki, annak volt kötődése ahhoz a városhoz, ahhoz a kórházhoz, ahhoz a területhez, és ez biztosította valahol automatikusan jórészt az utánpótlás-nevelést. Ettől elszakadtunk, valahol ehhez a gondolathoz és ehhez a gyakorlathoz vissza kellene térni, hamarabb megoldódna ez a probléma.

Kár lenne sorolni a hiányszakmákat, mindannyian tudjuk, hogy ma országosan mik a hiányszakmák, még ha régiónként van is eltérés, de biztosan a képzésben valami segítséget kell nyújtani, hiszen valóban azt is tudjuk, hogy amíg szakorvossá válik valaki, a finanszírozása rendkívüli módon alacsony, elégtelen, és nem válik vonzóvá a pálya ilyen tekintetben semmiképpen.

Ami még érdekes dolog, hogy a gyerekklinikánkra 10 rezidens vettek fel, akik közül 4 azonnal közölte, hogy a képzés befejezése után nem óhajt ott maradni, még a régióban sem, hanem Budapestre és Budapest környékére kíván visszamenni. Tehát itt valahol az orientációt is valamilyen módon befolyásolni kellene, és nem tudom, a mozgást persze nehéz befolyásolni, de valamiféle kötődést itt is ki kellene alakítani.

Még egy gondolat a MOTESZ-szel kapcsolatban. Én azt mondom, hogy a MOTESZ jogosítványait át kellene gondolni, és valahol vissza kellene adni, ha elvették tőle, mert kongresszusi képzésekben, továbbképzésekben a szerepe óhatatlanul nagy és hosszú távon az is marad remélhetőleg. Azt is tudjuk, hogy ötévenként kell megfelelő kreditpontszámot összegyűjteni az orvosoknak, más módon nem juthat hozzá, ha a kongresszusra nem jut el, a továbbképzéseken nem tud részt venni.

Itt a regisztrációról is egy gondolatot érdemes azért felvetni: valóban eddig sok helyütt a gyógyszergyártók és a gyógyszergyárak szponzorálták ezeket a regisztrációs díjakat sok fiatal orvosnál, azt is tudjuk, hogy a gyógyszergyártók részéről más kötelmek vetődtek fel, látjuk a következő anyagban, hogy milyen mértékben kell támogatni a gyógyszer-finanszírozásunkat is.

Tehát a kérdés az, hogy ők meddig tudják ezt a munkát és ezt a segítséget megadni. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt visszaadnám a szót az előterjesztőknek, és azoknak, akik röviden reflektálni akarnak, azt gondolom és azt javaslom és kérem, hogy ha erre is van reflexió, reflektáljanak. Egyrészt azt gondolom, hogy abban megerősíthetjük az összes érintettet, a szaktárcát, a kormányt, hogy persze, ha a rendszer, az egészségügy szerkezetén, finanszírozásán változtatunk, ha a szakmai orvoslás, mint technológiai fejlődés újabb és újabb szükségleteket és elvárásokat teremt, akkor módosítani kell a felsőfokú szakirányú továbbképzési rendszeren is. Helyes, hogy ez a munka elkezdődött, helyes, hogy a szakmai szervezetekkel, az összes érintettel együttműködve zajlik. Azt szorgalmazzuk, hogy ez a munka folytatódjon, azt kérjük, hogy ami itt elhangzott - és azt gondolom, hogy sok megszívlelendő tanács hangzott el -, azt vegyék figyelembe.

Mindenképpen úgy látom, hogy mondhatom a bizottság nevében is, hogy indokolt, hogy egy szélesebb összefüggésrendszerben a humánerőforrás-struktúra egészét figyelembe véve érdemes végiggondolni a szakképzési rendszer változásait. Nagyon felhívnám a figyelmet arra, hogy a szakemberellátásban meglévő egyenlőtlenségek lehetőség szerinti csökkentését, bizonyos típusú preferenciák időszakos vagy akár állandó szerepeltetését, e tekintetben egy rugalmasságot ki kell alakítani. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy egy új típusú munkamegosztás alakuljon ki az orvosképző egyetemek és az arra felkészült egészségügyi szolgáltatók között, tehát egy kicsit talán indokolatlanul egyetemcentrikussá vált sok minden a szakképzés, továbbképzés rendszerében, nem elvitatva az egyetemi felelősséget. Nagyon fontos az, hogy kapcsolódjon össze ez a munka az orvosképzés megújításával, a kompetenciaszintek változtatásával, azt gondolom, hogy az egyértelmű, hogy az első szakképzés finanszírozásából az állam nem vonulhat ki. Hogy szükséges-e a továbbképzés átfogó átalakítása, reformja, megfontolandónak tartom a MOTESZ javaslatainak figyelembevételét is, és mindazonáltal úgy látom, hogy az átfogó átalakítás bevezetése 2009 őszénél korábbi időszakra nem ütemezhető.

Nagyjából - sok minden más figyelembevételével - ezt gondolom fontosnak, hogy ilyen észrevételekkel küldjük meg a szaktárca vezetőjének az ülés jegyzőkönyvét, és most adnám meg a szót államtitkár asszonynak, és mindazoknak, akik reflektálni akarnak. Államtitkár asszony!

Dr. Rapi Katalin szakállamtitkár reagálása a vitában elhangzottakra

DR. RAPI KATALIN szakállamtitkár (Egészségügyi Minisztérium): Nagyon szépen köszönöm. Külön köszönöm azt, hogy itt ugyan az eltelt másfél évben ebben a témában számos szereplővel és érdekelttel egyeztettünk hivatalosan és informális formában is, a legelső kérés felém, amikor a minisztériumba kerültem, akkor jött, amikor Debrecenben voltam, és a négy egyetem ott volt, ők adták át nekem a jelenlegi rezidensképzéssel kapcsolatos tapasztalatokat és a javaslataikat, hogy mit kellene módosítani, amelyek ebben az anyagban részben tükröződnek is. Tehát másfél éve foglalkozunk vele, valóban kényes kérdés, nagyon sok apró részlet az, ami kritikus benne, viszont az is egyértelmű, és a mai megbeszélés is azt erősíti meg, hogy szükséges foglalkozni vele, mert bizonyos része megérett a változtatásokra.

Mivel elnök úr egy picit figyelmeztetett finoman arra, hogy rövid legyek, ezért minden képviselőnek minden kérdésére részletes választ nem szeretnék adni, egyrészt azért, mert néhány átfedés is volt, és többen egyet is értettek vele, másrészt pedig azt gondolom, hogy egy része olyan volt, ami felénk egy üzenetértékkel bírt, és nem most kell végleges válaszokat adni. De kiemelnék néhány olyan kérdést, amelyet azt gondolom, hogy fontos, hogy lássunk, ami nincs az anyagunkban, de ugyanúgy egyetértünk vele, amely itt felmerült probléma.

Az egyik az - és ezt több képviselő is mondta, és én saját magam is ezt tapasztaltam, mint osztályos orvos, és mint főigazgató éveken keresztül -, hogy valóban Magyarországon a rezidensek, van, aki úgy fogalmazott, mint Nagy Kálmán, hogy lógnak a levegőben, Mikola alelnök úr is azt mondta, hogy igazából nyűgnek érzik, téblábolnak. Valóban így van, de azt kell mondanom, hogy ez nem a szabályozás hibája. Ez sajnos, a munkáltató hibája. Ott, ahol ugyanilyen rezidensképzési rendszer van, nagyon sok országban hasonló vagy majdnem azonos az orvosok, szakorvosok képzési rendszere, ott ezeket nagyon komoly munkaerőnek tartják. Olyan komolynak, hogy az én ismerőseim a fő státuszukat megosztották, és félállásban bírták csak elvégezni, mert annyira megterhelő.

Tehát azt gondolom, hogy itt egy szemléletváltásra van szükség. A rezidens egy rendkívül komoly munkaerő, mégpedig azért, mert neki pont az az idő az, amikor a gyakorlatban kell elsajátítani azt, amit majd utána önállóan tudnia kell.

Tehát ez egy nagyon-nagyon fontos dolog, és ebben nagyon sok szereplőnek nagyon komoly feladata van a jövőben. Azt gondolom, hogy ez azért fog változni, és egy kis változás érzékelhető is, de az tényleg, ahogy téblábolnak a folyosókon, az eléggé elszomorító.

Viszont azzal, hogy még csak nem is annak a kórháznak a dolgozója, az még ráerősít erre az érzésre, mind a munkáltatóban, aki fogadja őket, mind pedig a rezidensben. Tehát azt gondoljuk, hogy igenis az, hogy azonnal egy munkáltatóhoz kötődjön, ez egy rendkívül fontos elem, és ezt nagyon jónak tartanánk, ha ez itt módosulna.

A következő, ami több képviselő hozzászólásában közös volt, ez az egyenlő hozzáférés, a hiányszakmákban is az egyenetlenség, régiós, megyei különbségek témakör. Ugyan nem a rezidensképzés keretén belül, de foglalkozik a tárca ezzel a kérdéssel, hiszen ez nemcsak a rezidenseknél probléma, hanem a már szakorvosoknál is, és abban gondolkodunk, hogy a kapacitást lakosságarányosan fogjuk szabályozni, de ez még nagyon munkaanyagként létezik. Viszont egyértelmű, hogy az egyenlőség és az egyenlő hozzáférés felé kell a szabályozást elmozdítani, és ha meglesz ez a - hogy úgy mondjam - kapacitásnormatíva, akkor sokkal jobban látszik a mi mennyi, tehát hol, melyik szakmából mennyi hiányzik szakorvosként, és akkor a rezidensképzés hozzáigazítható.

Rögtön itt mondanám el azt a válaszomat, amit Csáky képviselő úr kérdezett, hogy alulról jövőnek képzeljük el. Igen, de természetesen az Egészségügyi Minisztérium írja ki a pályázatot a rezidensi helyekre, és a szolgáltatók pályáznak. Tehát a pályázat kiírásakor a minisztériumnak, mint tárcának a szerepe egyértelmű. Tehát ott a kiírás feltételeinek meghatározása a mi feladatunk lesz.

A másik kérdése, amit rendkívül fontos tudni a jelenlévőknek, akik itt ülnek, hogy egyértelmű legyen, és úgy is megfogalmazódott, hogy a szakképzésből nem vonulhat ki az állam, egyértelmű, hogy ahány végzett van az általános orvosi karon, mindig ugyanannyi rezidensi keretszám kerül meghirdetésre. Itt most csak a belső arányokról van szó, hogy mely szakmákban mennyi legyen a keretszám, de ez egy alapelv, hiszen a fogorvosok és a gyógyszerészek a diploma megszerzése után önálló munkát végezhetnek, míg az általános orvosok nem.

Akkor most itt folytatnám azzal, hogy több olyan kérdés volt, ami azzal foglalkozott, hogy túl hosszú ideig képezik a rezidenseket. Végeztünk egy ilyen nemzetközi kitekintést, hogy tényleg hosszú-e, mert sokan hosszúnak érzik, és azt is hozzáteszem, hogy három közgazdász gyerekem van, akiknek a kortársainak, akik orvosit végeztek, tátva marad a szájuk, hogy az én gyerekeim, meg a közgazdászok és a jogászok - vagyis a jogászok nem annyira, a közgazdászok jobban - gyakorlatilag az egyetem végzése után önálló munkát végeznek, és igen jó kereseti lehetőséggel rendelkeznek, míg az orvosok valóban 4-6 évig még egy egészen más státuszban vannak, ami egy nagyon kritikus időszak ráadásul a fiatalok életében. Tehát ezzel maximálisan egyetértek.

Az, hogy a képzés költségeit ki viselje, azt gondolom, hogy az teljesen egyértelmű: mind a három szereplő. Tehát itt az államnak, a munkáltatónak és az egyénnek kell a képzés költségeit viselni, az arányokon természetesen mindig is fogunk vitatkozni, hogy milyen mértékben, melyik részét kell és kinek viselni.

Az EU-val való összehasonlításban a képzés ideje: egyébként a szakmai kollégiumok azok, amelyek kompetensek meghatározni, hogy egy szakorvossá váláshoz milyen képzési idő szükséges, és annak milyen szakmai tartalma van. Úgy látjuk, hogy EU-s viszonylatban átlagban egy évvel hosszabbra becsülik a magyar szakmai kollégiumok azt az időt, mire szakorvos lehet valaki, mint az EU-tagállamokban. Tehát itt valóban van felülvizsgálnivaló, de ez szakmai kollégiumi kompetencia, és szakmánként is változó. Tehát van, aki alulbecsülte, van, aki körülbelül olyan időszakot állapított meg, és van, aki felülbecsülte ezt az időt. De ezt nem ennek a jogszabálynak a keretein belül kell megvizsgálni, hanem ez egy külön téma, de foglalkozunk vele, tehát ezt már megnéztük, hogy nemzetközi viszonylatban a magyar szakorvosképzés ideje hogyan néz ki.

Elég-e az oktatókórház, a képzőhely nem ugyanaz, mint az egyetem, kapja a pénzt, közben más a képzőhely, ahol a munkát végzik. Ehhez nagyon nehéz hozzászólnom, mert ez egyetemi kompetencia. A gyakorló kórház cím adományozását jogszabály szabályozza, és ez más vonalon szabályozott. Egyetemenként eltérő, hogy milyen hajlandóság van oktatókórház bevonására, a Semmelweis Egyetemnek összesen egy oktatókórháza van, az is hat év munkába telt, míg ez a szerződés létrejött, míg a vidéki egyetemek is változók, Debrecen sokkal nyitottabb, és neki több helyen van oktatókórháza.

Azt a problémát, hogy ne egyetemen, hanem kisebb kórházakban is lehessen képzést szerezni, ha közvetlenül az induláskor már oda kötődik valaki, akkor nagyobb esélye van annak, hogy ott is végez tényleges munkát. Az én személyes véleményem az, hogy dolgozni nem a klinikán lehet alapvetően megtanulni, tehát a napi rutinmunka elvégzését nem ott lehet megtanulni, hanem igenis, ott, ahol kevés az orvos és sok a beteg, és naponta esetleg 50-60 beteget is el kell látni, van olyan időszak. Azt gondolom, hogy ez a szakma olyan, hogy mi a "gyakorlat teszi a mestert" elv alapján képződünk, tehát nagyon fontos, hogy tényleg betegeket lásson el, és ne egy slepp tagjaként nézze azt, hogy mások mit csinálnak, mert nem ez a lényege ennek az időszaknak.

A szerződésről volt még szó. A rendeletben, a jogszabályban lesz olyan szakasz, amely a tartalmi elemeit előírja, de szerintem a hallgatói önkormányzat esetleg ott tud aktívan, nagyobb szerepet vállalni. Tehát mi a jogszabályban gondolunk rá, de csak a kötelező elemeket fogjuk előírni. Egyébként a szerződés mindig két fél közös akarata, itt nehéz ennél többet tenni jogszabályi szinten, de van ilyen a tervezetben, amely a kötelező elemeket mindenképpen nevesíteni fogja.

Még itt a konkrét számokat kérdezték, az idei, márciusban meghirdetendő keretszámokra a kolléganőm fog rá válaszolni. Ha van olyan terület, amire még most feltétlenül szeretnének választ kapni, akkor természetesen válaszolok. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hock Erzsébet kívánná kiegészíteni. Tessék parancsolni, azt hiszem, elhangzottak konkrét számok iránti kérdések. Hock Erzsébet osztályvezető, Egészségügyi Minisztérium.

Dr. Hock Erzsébet osztályvezető (Egészségügyi Minisztérium) kiegészítése

DR. HOCK ERZSÉBET (Egészségügyi Minisztérium): Az egyetemektől beérkezett tájékoztatás szerint idén várhatóan 780 orvos, 118 fogorvos és 201 gyógyszerész fog végezni. Ebből az általános orvosok számára természetesen lehetővé kívánjuk tenni a szakorvossá válást, a fogorvosok és gyógyszerészek esetében pedig várhatóan a tavalyinál nagyobb arányban tudunk az ő részükre is szakképzési lehetőséget biztosítani. (Dr. Rapi Katalin: Államilag támogatottat.) Természetesen. A nem államilag támogatott, tehát az önköltséges szakképzés nyitva áll előttük továbbra is. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ha nincs múlhatatlan igény más szakmai reflexióra, akkor muszáj lezárnom ezt a napirendet, nagyjából abban a keretben, ahogy az előbb összefoglaltam. Természetesen folyamatosan figyelemmel kísérjük a témát, és nagyon szeretném megköszönni, hogy a szakmai szervezetek is ilyen figyelemmel kísérik, kérem ezt a továbbiakban is, és a jegyzőkönyvet mindenki számára megküldjük. Ezt a napirendi pontot lezárva, nem tartunk szünetet, mert egy rövid napirendi pont következik, illetve képviselőtársaimtól függ.

Tájékoztató az Egészségbiztosítási Alap 2007. I-XII. hónap mérlegének alakulásáról, a bevételi/kiadási előirányzatok teljesüléséről

Soron következik az Egészségbiztosítási Alap tavalyi mérlegének alakulásáról készített tájékoztató megbeszélése. Ez az első olyan dokumentum, ami most már nyers adatok alapján rendelkezésünkre áll az egészségbiztosítás kiadási és bevételi előirányzatainak a teljesüléséről. Írásban megkapták képviselőtársaink a tájékoztatót. Itt van Székely Tamás úr, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója és munkatársai.

Megkérdezem főigazgató urat, hogy kívánja-e röviden kiegészíteni az írásos tájékoztatót, mert akkor megadom a szót főigazgató úrnak. Tessék parancsolni!

Dr. Székely Tamás főigazgató szóbeli kiegészítése

DR. SZÉKELY TAMÁS főigazgató (Országos Egészségbiztosítási Pénztár): Köszönöm szépen, tényleg röviden, tehát néhány apró kiegészítés. Ha végigvesszük abban a struktúrában az anyagot, ahogy azt elkészítettük, akkor elmondanám, mert nem szerepel az anyagban, hogy a 2007. évi költségvetési törvény 2007 decemberében módosításra került, ami megemelte a kiadási és a bevételi előirányzatainkat. Ez egy lényeges dolog. Amit elmondanék a bevételek oldalán: a járulékbevételek vonatkozásában úgy gondolom, hogy ez egy szemléletes adat lesz, hogy 2007. április 1-jéhez képest, amikor 25 ezren voltak olyanok, akik megállapodás alapján ezt a 4350 forintot fizették, az év végére, tehát december 27-ei adatunk van, 140 ezerre nőtt ez a létszám. Tehát ez mindenképpen hozzájárult a bevételi oldalhoz.

A kiadási oldalnál a megtakarításoknak egy jelentős része csak egy virtuális jellegű megtakarítás, ugyanis ami a természetbeni ellátásoknál, gyógyító-megelőző ellátásnál egy durván 10 milliárdos megtakarításként jelentkezik, ez gyakorlatilag abból adódik, hogy a céltartalékok között szereplő vizitdíj-bevételek bevételi oldala és kiadási oldala egyensúlyban volt, miután 10 milliárd forinttal kevesebb bevétel származott a vizitdíj-bevételből, ezért értelemszerűen 10 milliárddal kevesebb volt a kiadás is. Tehát ez tulajdonképpen egy virtuális dolog, hiszen ez a pénz az intézményeknél maradt.

Hasonlóképpen a gyógyszertámogatásnál: az eredeti előirányzathoz képest nincs megtakarítás, hiszen a gyógyszerkassza előirányzata úgy lett tervezve, hogy a gyártói befizetések felhasználhatók teljes egészében a gyógyszerkassza-finanszírozásra. Értelemszerűen, mivel alacsonyabb szinten teljesült a gyógyszerkassza kiadása, kevesebb lett a gyártói befizetés, ennek megfelelően ez sem tűnik egy igazi megtakarításnak.

Az utazási költségtérítés vonatkozásában a megtakarításoknál nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a jogszabály olyan értelemben változott 2006 év végén, hogy ezt megelőzően, tehát a jogszabályváltozást megelőzően a teljes összegű útiköltséget kifizettük, 2007-től kezdődően nem fizettük ki azt a részt, ami kedvezményre jogosított. Tehát ha valakinek volt mondjuk egy 50 százalékos utazási kedvezménye, ott már nem teljes árat fizettünk, hanem értelemszerűen csak azt az összeget fizettük, ami a differencia volt, és hasonlóképpen a gyermekeknél, akiknél 6 éves korig nem kellett fizetni az utazásért. Mi 2006-ban még fizettünk ezért is utazási költségtérítést, tehát ez is egy lényeges dolog volt.

Végül, de nem utolsósorban a táppénz vonatkozásában a megtakarításban döntő szerepe volt a passzív táppénznek a 45 napra történő csökkenésében. Ennyiben gondolnám kiegészíteni az írott anyagot. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, főigazgató úr a tájékoztatót. Kinek van kérdése? Pesti képviselő úr!

Kérdések, hozzászólások

DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Részletes az összefoglaló anyag, de én néhány részletre lennék kíváncsi. A vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal kapcsolatban szeretném megkérdezni - valószínűleg rendelkeznek adattal -, hogy mi jött be kórházi napidíjból, és mennyi realizálódott vizitdíjból, illetve a vizitdíjat tovább bontva, abból mennyi realizálódott a szakorvosi rendszerben és mennyi a háziorvosi rendszerben?

Még egy kérdésem lenne, hogy a háziorvosi rendszerből forráskivonás történt, az eszköztámogatást elvonták, illetve bizonyos ingatlantámogatás is elvonásra került, ennek mennyi az összege?

Volna még egy kérdésem: a természetbeni ellátásokkal kapcsolatban, a gyógyító-megelőző ellátásoknál van egy ilyen rovat, hogy egyéb. Szeretném, ha részletezné, hogy mit tartalmaz ez az egyéb. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, Pesti Imre képviselő úr. Csáky András!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Impozáns adatok, de mielőtt hátradőlnénk, van-e az OEP-nek arra vonatkozó adata, hogy ezen időszak alatt mennyire adósodtak el az egészségügyi intézmények? Ugyanis úgy tűnik, hogy a költségvetési hiányt szép lassan az egészségügyi intézményekre tolták rá, ezért ezeknek a mozgása hogy van?

A másik, amit a parlamentben államtitkár úrtól megkérdeztem, választ nem kaptam rá, eljött már a kánaán, most már minden kórházi ágynál lesz széf, a minimumfeltételeknél, nem tudom, hogy megjelent-e már vagy sem, de tervbe van véve a feltételrendszer módosítása, azonban a finanszírozási rendelet alapján miniszter asszony nem jogosult arra, hogy a maradványból ilyen célra pántlikázzon az intézményeknek, ugyanis én ilyen célú kifizetési lehetőséget a 43-as kormányrendeletben nem olvasok, és gondolom, miniszter asszony a kormányrendeletet nem írhatja felül.

Kifizették-e vagy kiutalták-e ezt a 600 milliót vagy sem, tervezik-e a 43-as módosítását vagy sem, vagy hogyan van ez az egész, mert elég furcsa, és nagyon jó lenne, ha betartanák a jogszabályokat. Sajnálom, hogy elment államtitkár asszony, bíztam benne, hogy itt marad, csak a nyers adatokat kérném, nyilvánvalóan köztisztviselőtől egyéb megnyilatkozás nem várható el. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ha nincs több kérdés vagy megjegyzés, akkor visszaadom a szót főigazgató úrnak.

Dr. Székely Tamás főigazgató reagálása az elhangzottakra

DR. SZÉKELY TAMÁS főigazgató (Országos Egészségbiztosítási Pénztár): Summa összesenben 13,3 milliárd forint volt a vizitdíj, ami bejött, és akkor... (Dr. Csáky András: Ebben a kórházi napidíj is benne van?) Igen, ebben benne van. Akkor úgy mondanám, hogy vizitdíj és kórházi napidíj vonatkozásában summa összesen 13,3 milliárd forint jött be. Ebből 6 milliárd 190 millió jött be a háziorvosi ellátásból, 769 millió a fogászati ellátásból, 626 millió a laboratóriumi szakellátásból, az összevont szakellátásból 5,7 milliárd, amiből 4 milliárd forint volt a járóbeteg-szakellátás, és durván 1,3 milliárd forint volt az aktív fekvőbeteg-ellátás, durván 400 millió forint volt a krónikus fekvőbeteg-ellátás.

Tehát ez a pontos felosztása a vizitdíj-adatoknak. A háziorvosi finanszírozásban a 2006. évi előirányzat 63,3 milliárd volt, a 2007. évi ténykifizetés volt 66,1 milliárd forint. Tehát itt durván van egy 3 milliárd forintos többletkiadás, és ezzel szemben áll az alapellátási vállalkozásfejlesztési támogatási átalánydíj, ami 2006-ban 4,5 milliárd forint volt, és 2007-ben 1,2 milliárd forint volt.

Tehát summa összesenben - figyelembe véve ezt a két tételt is 2006 és 2007 vonatkozásában, a vizitdíjat ide nem értve - nagyjából ugyanannyi kifizetés történt háziorvos vonatkozásában 2006-ban, mint 2007-ben.

Az egyéb kiadások vonatkozásában. Egyéb kiadások voltak célelőirányzatok vonatkozásában 2006-ban: felülvizsgáló orvosok díja, bázisfinanszírozott fekvőbeteg-ellátás, méltányossági alapon történő térítések, irányított betegellátás, illetve a struktúra-átalakítás támogatása. Ebből 2007-ben a felülvizsgáló főorvosok díja, a bázisfinanszírozott fekvőbeteg-ellátás, a méltányossági alapon történő térítések megmaradtak, a struktúra-átalakítás támogatása nem célelőirányzatként, hanem 7,5 milliárd, illetve plusz 15 milliárd forintos összegként az E-Alap költségvetésén belül az összevont szakellátás keretén belül került meghatározásra.

Csáky képviselő úr kérdésével kapcsolatban: az OEP nem végzett felmérést arra vonatkozólag, hogy az intézmények gazdasági szempontból hogyan állnak, de miután az EGVE-vel és a Kórházszövetséggel napi munkakapcsolatban vagyunk, az EGVE adatai alapján - tehát hangsúlyozom: nem az általunk gyűjtött, illetve általunk ellenőrzött adatok alapján - a kórházi szféra eladósodottsága körülbelül 60 milliárd forint, ami a 2006. évhez képest szintén az EGVE adatai alapján, körülbelül olyan 30 milliárd forintos növekedést jelent.

A 43/1999-es kormányrendelet 6. §-a módosításra került. Ennek alapján lehetősége van a minisztériumnak meghatározni a pénzfelhasználást. Egyebekben szintén a 43-as rendelet rendelkezik arra vonatkozólag, hogy az összevont szakellátáson, illetve az E-Alapban képződő maradványok hogyan és milyen feltételrendszerben oszthatók ki az intézményeknek. Ez kiosztásra került decemberben 3,5 milliárd forint összegben, és elvben ennek a része, tehát ebben a 3,5 milliárd forintban benne foglaltatik az a 600 millió forint, ami az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint erre a széfbeszerzésre fordítódna. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen a köztisztviselői fegyelmezettséggel megadott válaszokat. Ez egy tájékoztató, vitát nem szeretnénk nyitni efölött. Még Havas Szófiának van egy kérdése.

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Igen. Az egyéb vonatkozásban, amit Csáky képviselő úr megkérdezett, megpróbálok lemenni alfába, mintha mi az IBR-rel kapcsolatos kiadásokat már egyszer 2006 magasságában kivettük volna. Akkor megkérdezném, hogy ez most mekkora összeg volt?

ELNÖK: Köszönöm. Főigazgató úr!

DR. SZÉKELY TAMÁS főigazgató (Országos Egészségbiztosítási Pénztár): 2006-ban volt 416,3 millió, 2007-ben nulla forint.

ELNÖK: Nyilván egy lecsengő elszámoló időszakról van szó e tekintetben. Képviselőtársaim! Azt javaslom, köszönjük meg a főigazgató úrnak a tájékoztatót. Van-e az egyebekben bejelentenivaló? (Nincs jelzés.) Nincsen. Köszönöm szépen. Az ülést bezárom.

(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 52 perc)

Jegyzőkönyvvezető: Pavlánszky Éva