Rezidens.hu

Cikkek

Friss hozzászólások

Hírek

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Sote.hu hírek

  • Hibás feed URL.

A jövő orvosnemzedékének elvárásai a mindenkori szakmai vezetéssel szemben - álláspontunk a rezidensképzésről

2007.06.06. 12:00 rezidens

Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottsági Tagok és Meghívottak.

Azért vagyok itt, hogy tolmácsoljam önöknek sok ezer orvostanhallgató és orvosjelölt álláspontját a mindenkori rezidensképzéssel kapcsolatban. Valamint megosszam önökkel az elmúlt hónapokban, években összegyűjtött tapasztalatainkat. Röviden a kezdetekről: az, hogy valaki szakorvossá váljon, három alappillér szükségeltetik, egyrészt a személyes elhivatottság, másrészt a család támogatása, harmadrészt pedig a társadalom energiabefektetése. Az orvosi szakmához társul a legkorábban kialakuló hivatástudat. Megjelenik az iskolaválasztásban, a tanuláshoz való hozzáállásban, az emelt szintű érettségire való készülésben. A szerencsés felvettek számára az egyetem további kihívásokat tartogat a sok ezernyi oldal megtanulni valóban, illetve a gyakorlati ismeretek elsajátítása közben. Ami túl azon, hogy nagyon sok időnket igénybe veszi, hat évig tart, további 3-5 évig tart a szakorvosképzés, ami életünk legaktívabb időszakában rengeteg lemondással jár.

De nézzük azt, hogy mit jelent ez a család számára. Ha van a családban egy tehetséges gyerek, aki orvos akar lenni, akkor a szülőknek mérlegelniük kell, hogy lehetőségük van-e hat éven keresztül finanszírozni a képzés költségeit. Ugyanis az orvosi pálya tartozik a leghosszabb támogatási időszakú oktatás közé, és ez kecsegtet a legkésőbb megszerezhető önállósággal. Ugyanez a társadalomnak, az adózó közösség számára szintén az egyik legköltségesebb és leghosszabb befektetés.

Az orvossá vagy szakorvossá válás legalább egy évtizedes befektetés, mint ahogy itt azt az előbb is mondtam, aminek jelenleg is kétséges a megtérülése. Ez a hosszú megtérülési idő elengedhetetlenné teszi, hogy a szakorvosképzés a folyamat kezdetétől fogva kiszámítható legyen.Álláspontunk az, hogy az egyetem kezdetekor ismernünk kell a feltételeket, ami egész a szakorvossá válásunkig tart és ezen közben nem lehet változtatni. Tehát, hogy ha változtatásokat tervezne a szaktárca, úgy gondoljuk, hogy azt a jelenleg felvételizők között lehet megtenni, ugyanis aki eddig ebbe sok energiát befektetett, azzal szemben, hogy ha hátrányos változtatás történik, azt nem tartjuk elfogadhatónak.

Célunk alapvetően úgy gondolom, hogy közös. Számunkra az, hogy a munkánk gyümölcseként jó szakorvossá válhassunk, akiknek lehetősége van rá, hogy élhető körülmények között itthon gyógyíthassunk. A szülők motivációja értelemszerűen az, hogy megélhetést biztosító jó szakmához juttassák a gyereküket, akik később nem több ezer kilométerre fognak tőlük családot alapítani. A társadalomnak meg értelemszerűen az, hogy Magyarországon dolgozó nagy tudású szakembereket képezzen.

Ahogy említettem, a rendszer ezen a bizalmi háromszögön alapul. Ha az egyik szereplő kihátrál, akkor az összes többi korábbi befektetés értelmét veszítheti. Ennek az előszele csapott meg minket idén február végén, amikor kiderült, hogy a szaktárca mindennemű szakmai konzultáció és racionalitás nélkül drasztikus átalakításokat tervez a képzésben. A sajtóba kiszivárgott kormányrendelet-tervezet súlyosan demoralizálta a hallgatókat. Hiszen az, hogy felelős szakember ilyen terveket papírra vet, már önmagában bizonytalanságot kelt függetlenül attól, hogy az megvalósulási fázisba lép-e, vagy sem.

Az pedig, hogy a minisztérium mind a mai napig nem határolódott el a benne foglalt irányelvektől, számunkra azt jelenti, hogy a tervezetben leírtakat komolyan kell vegyük. Eddig sem voltak bíztató kilátásaink, alig volt előtervezhető a hivatásunk, eddig is aggasztó volt, hogy orvosként mikor futja anyagi önállóságra, mikor lehet reális elképzelés a családtervezés, gyerekvállalás. Ha a szakorvosképzés finanszírozásából kivonul az állam, mindez nem csak nehézzé, de lehetetlenné is válik, ezzel önmagában képezi a munkanélküliséget. Tehát, hogy ha nem képezünk szakorvosokat, mert nem tesszük ezt mindenki számára lehetővé, önmagában már létrehoztuk a munkanélküliséget úgy, hogy 8-10 millió forintot belefektettünk egy hallgatóba. Sokkal jobb megoldásnak tartjuk azt, hogy a rezidenseknek a kompetenciáját növeljük, ezáltal jobban bevonjuk őket magába az ellátórendszerbe, és ez által tudunk más módon megtakarításokat létrehozni.

A négy orvosi egyetemen uralkodó közhangulatot jól illusztrálta az a válaszreakció, ami a tervezet tudomásunkra-jutására keletkezett. Csak nagyon röviden: aláírásgyűjtést terveztünk, amit 5 nap leforgása alatt az orvos egyetemisták 60 százaléka írt alá, majd négyezer hallgató; úgy gondolom, hogy ez nagyon nagy szám néhány nap leforgása alatt. Amiben úgy gondolom, mindannyian világossá tettük, hogy mi az, ami nem képezheti alkutárgyát. Az egyik az az, hogy minden államilag finanszírozott végzős hallgatónak legyen államilag finanszírozott rezidenshelye. A másik pedig az, hogy mivel a rezidensképzés egyben munkavégzés is, ezért azzal arányban lévő bérezést tartunk szükségesnek.

Ezek mellett március 7-én tartottunk egy fórumot, ahol ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett és komolyan vett bennünket. Egyrészt a szakma képviselőit, az egyetem képviselőit, különösképpen pedig a döntéshozók részéről dr. Kökény Mihályt, aki megtisztelt bennünket, elnök urat és megértették úgy gondolom ők a vészjelzésünket, mert megtiszteltek azzal, hogy eljöttek. Ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy a minisztérium nem képviseltette magát, ezzel meghiúsítva magának a rendezvénynek a célját, azt, hogy párbeszédet hozzunk létre.

El kell mondanom, hogy orvosegyetemen ekkora tömeg még nem jött létre, körülbelül 1500 hallgató vett részt a rendezvényen, de több százan érkeztek vidékről, mind a három egyetemről. Ezzel jelzést akartunk adni, hogy ebben a jelenlegi labilis állapotban nincs hova továbbhátráljunk, és ha kell, akkor képesek vagyunk a rendelkezésünkre álló minden eszközzel megvédeni azt a szent célt, amiért hosszú évek óta dolgozunk, nevezetesen azt, hogy szakorvosok lehessünk.

Jelenleg nem ismerjük a minisztérium hivatalos álláspontját a rezidensképzésről, az ígéret ellenére eddig nem vont bele semmilyen átalakítással kapcsolatos munkafolyamatba. A tárca szakképzési stratégiája csupán néhány kiszivárgott információból, nyilatkozatból és a rezidensi keretszámok változásából ismerjük - talán ez utóbbi a legobjektívebb.

Rendszeresen elhangzik a tárca illetékesének a szájából, hogy a cél frissen diplomázott orvosok, hiányszakmák felé orientálása. Ennek ismeretében nehezen értelmezhető, hogy a köztudottan hiányszakmáknak számító patológiának és radiológiának nem emelkedtek idén a keretszámai, ugyanannyi volt, mint tavaly és tavalyelőtt. Valamint az, amit az előttem felszólalótól is hallhattunk, hogy az elöregedéssel küszködő háziorvosi pályán is a keretszám 86-ról 65-re csökkent országosan - úgy gondolom, hogy ez is nagyon nehezen értelmezhető.

Álláspontunk az, hogy bármilyen koncepció bevezetése és át nem gondolt ötletelések helyett csak valódi hatástanulmányok elkészülése után van értelme hozzányúlni a rendszerhez megfontoltan és konszenzusok mentén. Ugyanis a megfontolt változásokra szükség van, hiszen az évek során folyamatosan változnak a gyógyító eljárások, amik a struktúrát megváltoztatják, új betegségcsoportok kerülnek előtérbe; tehát nem célunk az, hogy ugyanezt a szakorvosi struktúrát fenntartsuk. Az viszont, hogy mindannyiunknak legyen finanszírozott rezidenshelye, ezt nem tekintjük alkutárgyának. Az ugyanis nem jut szakvizsgához, az nem végezhet önálló orvosi tevékenységet, az kidobhatja a befektetett éveit, költségeit, hiszen nem fog tudni a diplomájával elhelyezkedni és pénzt keresni, munkanélküli lesz. Nem is beszélve arról, hogy néhány milliárd forintos vélt megtakarításért cserébe a döntéshozók a teljes ezermilliárdos egészségügyi ellátórendszer működőképességét sodorják veszélybe, ugyanis elvágják a szakorvosképzésnek az utánpótlását.

Nekünk is célunk hosszú távon a megbízható képzési körülmények kialakítása, el kívánjuk érni, hogy a minisztérium a szakmával karöltve dolgozzon ki egy olyan életpályamodellt, ami által tervezhetővé válik számunkra a jövő és készen állunk minden mennyiségben a párbeszédre a továbbiakban is. Ugyanis mindannyian azért kezdtük el az orvosi egyetemet, hogy gyógyítani tanuljunk és nem azért, hogy fórumokat rendezzünk, aláírásokat gyűjtsünk és küzdjünk azért, hogy gyógyíthassunk - és hisszük, hogy ez szolgálja mindenkinek az érdekét. Egyedül ezt tekintjük biztosítéknak, hogy Magyarországon élhető legyen orvosnak lenni és legyünk őszinték ez a feltétele annak is, hogy élhetőbb legyen betegnek lenni.

Még egy mondat csak a miniszter asszony hozzászólásához. Úgy gondolom, hogy vonzóvá kell tenni a szakmát, nem akarunk elmenni az országból, eszünk ágában sincs elmenni innen, ha egy picit is élhető a rendszer; most is lelkiismereti alapon van itt az orvosok többsége - eszünk ágában sincs innen elmenni, egy kis segítséget kérünk azért, hogy itthon maradhassunk és gyógyíthassunk. Köszönöm a figyelmet.

Papp Magor beszéde az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának Nyílt napján, 2007. június 6.

Szólj hozzá!

Címkék: történet

A bejegyzés trackback címe:

https://rezidens.blog.hu/api/trackback/id/tr2109766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.